A szlovén érettségiző diákok mindössze tizenhét százaléka jelentkezett oltásra

Az oltás önkéntes, a diákoknak pedig hétfőn délig kellett jelentkezniük a lakhelyükhöz legközelebb lévő oltóközpontokban.

  • Eduline/MTI

Szlovéniában a kormány múlt héten döntött arról, hogy a diákok bekerültek az elsőbbséggel oltandók csoportjába. A 18. életévüket betöltő tanulókat az AstraZeneca, a 18 éven aluliakat pedig a Pfizer/BioNTech vakcinájával oltják be. A rendelet közel 17 ezer tanulót érint, ebből 2625-en kérték az oltást, 47 közülük 18 éven aluli.

A kormány döntését korábban Vesna Kerstin Petric, az egészségügyi minisztérium munkatársa azzal indokolta, hogy azt szeretnék, ha a diákok nyugodt körülmények között, biztonságban készülhetnének a május 4-én kezdődő érettségi vizsgákra.

Nem mindenhol lesznek idén érettségik

Több európai országban törölték az idei érettségit a koronavírus-járvány miatt, máshol megtartják ugyan a középiskolai záróvizsgákat, de a diákok kapnak majd némi könnyítést. Van, ahol online írásbeliket és szóbeliket tehetnek a végzősök, máshol pedig abban reménykednek, hogy május végére, június elejére csitul majd a járvány, így hagyományos formában lehet majd megszervezni az érettségi vizsgákat. A külföldi körképünket itt találjátok.

Mindeközben már itthon is kiderült, mi lesz az idei érettségik sorsa: néhány kivételtől eltekintve csak írásbeli érettségik lesznek. Arról, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak a 2021-es érettségikre, itt írtunk korábban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.