Óraátállítás, témahét, hosszú hétvége: itt vannak a legfontosabb márciusi dátumok
Mutatjuk, mik azok a dátumok és határidők, amiket érdemes már most felírni a naptárba.
Mutatjuk, mik azok a dátumok és határidők, amiket érdemes már most felírni a naptárba.
Bezzeg Hanna
Bár az idei jelentkezési adatokat még nem tudjuk, azokat a ponthatárokat nem szabad elfelejteni, amiket már jóval a végleges ponthatárhúzás előtt ismerünk. Kikre vonatkoznak a minimumpontszámok és kiknek kell előzetesen meghatározott ponthatárokkal számolnia?
Eduline
Két feltételnek is teljesülnie kell egyszerre azért, hogy pluszpontot érjen az emelt szintű érettségitek - mutatjuk, mire gondolunk.
Csik Veronika
Az egyik legnagyobb lengyel tanári szervezet is támogatja a magyar pedagógusok polgári engedetlenségi akcióját.
Csik Veronika
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is segíti az Ukrajnából, a háború elől menekülőket - kollégiumi helyeket adnak a rászorulóknak és megnyitják a kurzusaikat.
Csik Veronika
A héten, március 3-ra szerveznek demonstrációt Pécsen a tanári szakszervezetek.
Eduline
Az debreceni intézmény még 2017-ben adott kitüntetést az orosz elnöknek, aki február 24-én hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el Ukrajnában. A háború kirobbanása óta egyre több embert foglalkoztat a kérdés: visszavonja-e az egyetem a kitüntetést.
Csik Veronika
Ma indul a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem adománygyűjtő akciója is.
Csik Veronika
Arról már számtalanszor írtunk, hogy az érettségi egyik fontos felvétele az ötven óra közösségi szolgálat teljesítése. De nézzük, milyen szabály vonatkozik például azokra, akiknek már van érettségi bizonyítványa, viszont most újra szeretne érettségi vizsgát tenni.
Eduline
A héten sem áll meg a tanárok tiltakozáshulláma, holnap az egyházi iskolák közösen csatlakozhatnak hozzájuk.
Csik Veronika
Február 14. óta tiltakoznak a tanárok a kormány friss sztrájkrendelete ellen azzal, hogy polgári engedetlenség keretében nem veszik fel a munkát egy-egy napra, az akciósorozat a héten is folytatódik. Mától azonban a diákok is csatlakoznak a pedagógusokhoz - fehér szalaggal és kockás inggel jelezve szolidaritásukat, miközben a pedagógusszakszervezetek alkotmánybíróságra viszik a sztrájk ügyét.
Csik Veronika
Három vers, egy költő. Hány pontot szereztek?
Eduline
Az elmúlt napokban több mint száz iskolában akcióztak a tanárok, jövő hétre pedig újabb tiltakozásokat terveznek.
Bezzeg Hanna
Egyes szakokon az egyetemek szervezhetnek egészségügyi vizsgálatot, pályaalkalmassági vizsgálatot, nem magyar állampolgárok számára pedig magyar nyelvi alkalmassági vizsgát – összefoglaló néven alkalmassági vizsgát. Ha ezeket kihagyjátok, nem kerülhettek be az adott képzésre.
Eduline
Alig néhány hónap van hátra a májusi érettségi szezonig - ha még eddig nem tettétek, ideje elkezdeni a gyakorlást. Mutatjuk, milyen feladatsorokkal készülhettek.
Bezzeg Hanna
A héten tovább folytatódott a tanárok tiltakozási akciója, eddig több mint 140 iskolában tagadták meg a munkát polgári engedetlenség keretében tanárok. Kirobbant az ukrán-orosz háború, a magyar egyetemek kollégiumi helyekkel és gyűjtésekkel segítenek a menekülteknek. Összeszedtük a hét oktatási híreit.
Eduline
Mikor volt a nagy egyházszakadás? És mikor uralkodott Luxemburgi Zsigmond?
Eduline
A Semmelweis Egyetem mentőtiszt szakos hallgatói is adománygyűjtésbe kezdtek, többek között gyógyszereket, kötszereket, élelmiszert vinnének az ukrán-magyar határhoz.
Szabó Fruzsina
Több mint 30 százalékuk túlzsúfolt helyen lakik.
Eduline
Százötven kárpátaljai diáknak adott szállást az egyik mátészalkai szakiskola. Az iskola dolgozói az ukrán-magyar határnál várták a diákokat, és autókkal vitték a kollégiumba.
Szabó Fruzsina