Egész napos programokkal, gyermekfelügyelettel támogatja a sztrájkolókat az AKG
A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) március 16-án azokat várja az épületébe, akiknek a sztrájk miatt nem mennek iskolába.
A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) március 16-án azokat várja az épületébe, akiknek a sztrájk miatt nem mennek iskolába.
Eduline
Arra kérik a pedagógusokat, hogy fontolják meg a sztrájkban való részvételt, illetve a sztrájk elhalasztását - mondta Gulyás Gergely csütörtökön a Kormányinfón, Budapesten.
Eduline/MTI
Felismeritek-e a következő filmeket egy részlet alapján? Nagy kedvenceket hoztunk.
Eduline
A Ménesi úti új campust a hallgatók és az oktatók a tervek szerint 2023-tól használhatják majd.
Eduline
Arató András, azaz Hide The Pain Herold mérnök.
Csik Veronika
Bár 2021-ben az OKJ-s képzések rendszere átalakult, a felvételin továbbra is pontokat érnek a korábban megszerzett szakképesítések. Mutatjuk, milyen bizonyítványokat vesznek figyelembe a pontszámításkor.
Csik Veronika
A Szülői Összefogás Közösség a Facebookon kéri arra a szülőket, hogy ha tehetik, a jövő heti pedagógussztrájk napjain ne küldjék iskolába, óvodába a gyerekeiket.
Eduline
Negyedik hete tartanak a polgári engedetlenségi akciók az iskolákban. Szerdán egy flashmobot is szerveztek Budapesten.
Eduline
„Kockás inges találkozót” szerveznek március 19-én a Kossuth téren, így tiltakozva az alacsony iskolai bérek és a munkakörülmények ellen.
Eduline
A lap úgy tudja, az 56 éves férfi egy Pest megyei város önkormányzatánál is dolgozik, de idén már nem járt be az ülésekre.
Eduline
Vajon hány pontot kap az, aki két emelt szintű érettségivel és egy felsőfokú nyelvvizsgával vág neki a felvételinek? Mutatjuk a felvételi szigorú szabályait.
Csik Veronika
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta, hogy csak a jogszabályoknak megfelelően lehet megszervezni a pedagógussztrájkot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
Eduline/MTI
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola az orosz támadások kezdete óta fogadja a háború sújtotta régiókból érkező menekülteket. Közben nekik is át kellett állniuk online oktatásra.
Bezzeg Hanna
A következő tesztet egy korábbi középszintű érettségi első részének kérdéseiből raktuk össze. Nézzük, hány pontotok lesz.
Eduline
Vajon úgy írjuk, ahogy mondjuk? Vagy úgy mondjuk, ahogy írjuk?
Eduline
Utoljára 2020 júniusában mozogtak ezen a szinten a budapesti bérleti díjak.
Csik V
Azért, hogy legyen alternatíva az iskola helyett, ingyenes programokat hirdetnek pécsi civilszervezetek alsósoknak a március 16-i tanársztrájk napján.
Eduline
Az egyetemre, főiskolákra jelentkezőknek szükségük van egy vagy két természettudományos tárgyból jegyre. De mi a szabály, ha nem tanultatok biológiát, kémiát vagy fizikát?
Eduline
A hvg.hu úgy értesült, hogy mindkét tervezett kérdésben összegyűlt az előírt, minimálisan szükséges 200-200 ezer aláírás.
Eduline
A szakképzésben dolgozók bérének emelését, a kötelező óraszámok rendszerének visszaállítását, az ágazati szakmai pótlék bevezetését követeli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely sztrájkbizottságot alakított. A kormánynak öt napon belül meg kell neveznie, kivel tárgyalhatnak a követeléseikről.
Eduline