Elindult az egyházi iskolák programja: önkéntesek foglalkoznak az ukrán menekültekkel

Önkéntes tanárok foglalkoznak ukrán menekült gyerekekkel a budapesti Piarista Gimnáziumban.

  • Eduline

Az egyházi iskolák és a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógus Műhelye által indított programban jelenleg tizenöt diáknak segítenek. Hagyományos tanórákat nem tudnak tartani, de igyekeznek tartalmas időtöltést biztosítani a gyerekeknek - mondta Horváth Bálint, a Piarista Gimnázium igazgatója az InfoRádiónak.

A piaristák ukrán anyanyelvű, 6-11 éves gyerekekkel foglalkoznak most, ugyanis a magyarul beszélő, kárpátaljai gyerekeket könnyebben tudják fogadni más iskolák. Iskola helyett "inkább napközi, amit csinálnak" - mondta az igazgató.

A vegyes korcsoport miatt nem könnyű őket foglalkoztatni, de "talán még ez az a korosztály, ahol kevésbé számít a korkülönbség". Az igazgató szerint, bár nem tudják, meddig kell ezt a feladatot ellátniuk, 20-25 gyermekre van kapacitásuk, és örömmel látja, hogy más iskolák is kihasználják a maguk lehetőségeit a segítségnyújtásra.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.