Egy miskolci iskola igazgatója levélben kéri a szülőket, hogy szavazzanak a kormány elképzelései mentén

A miskolci Lévay József református gimnázium igazgatója olyan „nemzetközi folyamatokról” ír, amelyek „ma már Magyarországon is megjelentek”, és amelyek „akár a szülők ellenére is másfajta szemléletet akarnak kialakítani gyermekeinkben”.

  • Eduline

Levelet küldött a miskolci Lévay József református gimnázium igazgatója a diákok szüleinek március 31-én - írta meg a Telex -, amiben a népszavazáshoz és a parlamenti választáshoz ad nekik néhány jó tanácsot – főleg a referendum ügyében kéri erősen a szülőket, hogy szavazzanak a kormányzati politikához illeszkedően. Az itthon is megjelenő nemzetközi folyamatok miatt arra kéri a szülőket, hogy

„vegyenek részt a népszavazáson, és támogassák azt, hogy a gyermeknevelési döntések szülői jogkörben maradjanak”.

A levélben azonban emellett helyet kap egy másik iránymutatás is, a parlamenti választásokkal kapcsolatban is. Az igazgató szerint azt kell mérlegelni, hogy „melyik közösség, politikai párt ideológiája mire épül. A keresztyén értékekre vagy az ateizmusra és liberalizmusra”. Hiszen szerinte „az alapvető értékrend határozza meg azt is, hogy egy közösségnek – minden hibája mellett – milyen a gazdaságpolitikája, milyen a családpolitikája, valamint a nemzetpolitikája” – idézi az oldal, amely egyébként a teljes levelet közzétette.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.