A pénz és az idő is fontos szempont a gyerekvállalásnál, Dél-Koreában a legköltségesebb a gyereknevelés
Nem véletlen, hogy a világon ott a legkisebb a termékenységi arány.
Nem véletlen, hogy a világon ott a legkisebb a termékenységi arány.
Tornyos Kata
Béremelést követelnek az állami fenntartásban maradt egyetemek oktatói, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szerint egységes bértáblára lenne szükség.
Eduline/MTI
Kicsivel több mint egy hónapig érvényesek még az őszi félévre szóló matricák. Minél előbb érdemes újat kérni, hogy elkerüljétek az órákig tartó sorban állást.
A tankötelezettség felemelése 18 évre, a pedagógushiány csökkentése és egy jelzőrendszer kialakítása - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hat pontban foglalta össze, milyen sürgős változtatásokra van szükség az oktatásban a gyerekek védelmében.
Kevesebb lehetőségük van drágább termékeket vásárolni, de az ország gazdasági helyzetére is negatívan tekintenek a magyarok egy friss felmérés szerint.
Tornyos Kata
Novemberben kezdődtek el a felsőoktatási felvételiben is pontokat érő Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) első fordulói. A legügyesebbek pedig azóta már a döntőre készülhetnek.
Tornyos Kata
A közösségi szolgálat az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele.
Tornyos Kata
Az LMP-t és a Mi Hazánkot leszámítva az összes nagyobb ellenzéki párt tüntetett vasárnap délután három órától a Kossuth téren a közvetlen államfőválasztásért.
Tornyos Kata
Március elsejétől a 14 év alattiak akár ingyen, a 14 év fölötti diákok pedig az eddiginél jóval olcsóbban utazhatnak majd az országban. Ennek kapcsán összegyűjtöttük, hogy még milyen kedvezményeket kaphattok diákként.
Szerintük veszélyes az egészségre a közkedvelt édesség.
Tornyos Kata
Szülői beleegyezéstől függetlenül tiltanák meg a kiskorúak közösségi média használatát.
A többéves hagyományát folytatva idén is közzétette az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, hogy mik voltak a legtöbbet kikölcsönzött könyveik 2023-ban. Ti hányat olvastatok közülük?
Székács Linda
Március 31-ig tudjátok kitölteni azt a kérdőívet, amelyben a Volánbusz arra kíváncsi, milyen fejlesztéseket látnátok szívesen a távolsági buszokon.
Az alapítvány számos akkreditál képzése mellett, olyan ingyenesen elérhető tanfolyamokat is biztosít a civilek számára, amelyek a gyermekvédelemmel kapcsolatos tudást igyekeznek bővíteni.
Mennyire ismeritek az i betűs kifejezések helyesírását? Ezzel a kvízünkkel tesztelhetitek a tudásotok.
Tornyos Kata
James Cleverly, a brit belügyminiszter által bejelentett új jogszabályok tervei alapján eltilthatnák munkájuktól azokat a tanárokat, akik bizonyítékok ellenében sem tesznek jelentést a gyerekek szexuális bántalmazásáról.
2022-ben 120 ezer, 2023-ban pedig 140 ezer laptop került kiosztásra ingyenesen az iskolákban, amelyeket a tanárok és diákok kaptak meg. Emellett tovább bővült az NKP digitális oktatási tartalma.
Ha nem mentek el rá, alkalmassági vizsga nélkül sajnos nem kerülhettek be az egyetemre bizonyos szakokon. Mutatjuk a részleteket.
Székács Linda
"Stop propaganda" feliratú iskolabusszal viszik el a szervezetek a városokba a 400 ezer kitöltetlen konzultációs ívet.
Sorozatunkban most egy olyan, „sugárzó” tehetségű tudósról lesz szó, aki nem maradt a férje árnyékában. Ő volt az első nő, aki megkapta a Nobel-díjat 1903-ban. Marie Curie felfedezőkedvéért és tudományos eredményeiért az életével fizetett, halálát olyan betegség okozta, ami a sugárzásnak való kitettségtől alakult ki.