Hallgatói napok Szombathelyen
A hagyományoknak megfelelően a Hallgatói Önkormányzat idén újra megrendezi a Diáknapokat a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában május 5-8-áig.
A hagyományoknak megfelelően a Hallgatói Önkormányzat idén újra megrendezi a Diáknapokat a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában május 5-8-áig.
Edupress
Brand Camp néven, egyetemistáknak és főiskolásoknak szóló szakmai tábort szervez az Extreme július 3-5. között, Siófokon. A márkatábor célja, hogy kapcsolatot építsen ki a marketing szakma iránt érdeklődő hallgatók és gyakorló szakemberek között, továbbá, hogy betekintést nyújtson a szakma hétköznapi fortélyaiba előadások és workshop-ok segítségével.
Edupress
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által készített internetes felmérés alapján a kivándorló magyar diplomások legkedveltebb célországa az Egyesült Államok és Belgium. A kivándorlás okai között szerepel a pénz mellett a magyar hazai társadalmi klíma.
Edupress
Magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgákkal megkezdődik a 2007/2008. tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka május 5-én, hétfőn. Ez lesz a nyolcadik olyan vizsgaidőszak, mely a kétszintű érettségi vizsga szabályai szerint zajlik. Május 5. és június 27. között a középiskolákban, 1165 helyszínen 125.546 diák teszi le az érettségi vizsgát, amely 2005 óta kiváltja az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgákat.
Edupress
Április 30-án lesz 5 éves az A38 hajó. Eme különleges alkalomból, egy hét leforgása alatt a legkülönbözőbb stílusú svéd, amerikai, holland, ír, jamaicai és spanyol fellépők váltják egymást. A koncertterem és a tetőterasz is vár minden bulizni vágyót.
Eduline
You are going to read some extracts taken from a visitors’ guide to Italy and Italian culture.
Eduline
Dél-afrikai iskolám három napos szociális munkát szervezett osztályomnak. Választhattunk bármit, volt, aki idősek otthonába, volt, aki kórházba, volt, aki a tűzoltósághoz ment dolgozni. Én egy árvaházat, a Sunfolwer House-t választottam, ami főként beteg kisgyerekeknek ad otthont. Fogadó anyukám végzett ott önkéntes munkát, és előre figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű.
Eduline
A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) többéves előkészítő munka eredményeként 1992-ben alakult meg a British Council és a USIS támogatásával. Alapítói olyan nyelviskolák voltak, melyek számára a megnövekedett nyelvtanulási igény nem kizárólag gazdasági lehetőséget jelentett, hanem szívügyük volt a korszerű, magas színvonalú nyelvoktatás.
Eduline
Hosszú és izgalmas út volt mögöttem. Hosszú, mert a világ másik végére vitt, hosszú, mert közben fel kellett dolgoznom, hogy a gyors búcsút követően egy évig nem látom sem a szüleimet, sem a barátaimat, sőt az anyanyelvemen sem szólhatok majd senkihez. Én, akinek a leghosszabb távolléte hazulról, pár hetes tábor volt. Nem beszéltem semmilyen idegen nyelven. Ez a kaland elképzelhetetlennek és vég nélkülinek tűnt.
Eduline
Bármilyen vizsgára készülsz, fontos, hogy pontosan tudd, mi vár rád. Ezért érdemes formailag, tartalmilag és az értékelés szempontjából is minél jobban megismerned a kiválasztott nyelvvizsgát. Ha ismered az adott vizsga jellemző feladatait és kipróbálod azokat, már félúton vagy a siker felé.
Eduline
Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva 2008-ban is elektronikusan jelentkezhetnek diákmunkások a Deltafest fesztiváljaira, a tokaji Hegyaljára, a zánkai BalaTONE-ra és a szegedi Ifjúsági Házzal e téren is közösen jegyzett SZIN-re.
Edupress
Tizenkettedszer lesz júliusban Pécsi Nemzetközi Kultúrhét, idén is megrendezik Európa egyik legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiválját. Az ICWiP (International Culture Week in Pécs) tizenegy év alatt Közép-Európa és az Alpok-Adria térség egyik legismertebb és legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiváljává vált, és idén is csaknem 300 külföldi vendéget és magyar fiatalt vár július 17-27. között.
Edupress
Sokan töltenének szívesen időt külföldön nyelvet tanulva, mert olyan vonzó és ígéretes nyelvtanulási lehetőség ez. Utazni mindig jó és tervezni is jó az utazást. Ha van nyelvtanárunk, ajánlatos megkérdezni, hogy a már elért szinten hasznos-e a külhoni tanulmányút, hiszen a külföldi nyelvtanulás hatékonyságának feltétele a legalább alapszintű nyelvtudás.
Eduline
Megjelent a Felvi Magazin áprilisi, utolsó száma a tavaszi szemeszterben, ezért a lap igyekezett összeszedni minden fontos információt, ami érinti a felvételi eljárást (dokumentumpótlás, sorrendmódosítás), a ponthúzást (Pont Ott Parti), valamint válaszokat ad olyan lehetségesen felmerülő kérdésekre, ami már 2008 őszi félévében hasznos lehet a leendő hallgatóknak.
Edupress
Építőmérnök szakos diplomával kedvező elhelyezkedési esélyek várják a pályakezdőket itthon és Nyugat-Európában egyaránt, a jelentkezési statisztikák mégis azt mutatják, hogy a kecsegtető lehetőségekre nem harapnak rá a felvételizők. Egyre kevesebben jelölik meg a 200 éves hagyománnyal bíró szakot. Az áprilisi Felvi Magazin összeszedte, mit kell tudni az építőmérnök szakmáról.
Edupress
KarrierNapot tart a Dunaújvárosi Főiskola április 29-én 10 és 15 óra között, ahol számos vállalat, cég képviselete kínál állást és gyakorlati helyet. A rendezvény a lehetőségek széles kínálatával várja az érdeklődőket.
Edupress
Újra megtelt az Állás- és KépzésTér a HVG állásbörzén. Az előző évhez hasonlóan többek között munkáltatói, képzési standok, tesztek és karriertanácsadás várta az érdeklődőket.
Edupress
Megnyitotta kapuit a HVG Állásbörze és Országos Képzési és Karriernapok tegnap délelőtt. A résztvevőket Szauer Péter, a HVG vezérigazgatója és Dr. Bóday Pál, az Országos Humánpolitikai Egyesület ügyvezető elnöke köszöntötte. A SYMA Sport- és Rendezvényközpontban megrendezett eseményen ma is várják az állás- és képzéskeresőket, a frissdiplomásokat és a tapasztalt szakembereket egyaránt.
Edupress
Július 10-ig mindenki módosíthatja jelentkezési sorrendjét egy alkalommal és csak a korábban megjelölt helyek között, valamint törölhet is megjelölt helyet a listából, amennyiben úgy jobbnak látja. A felvi.hu pályaorientációs tanácsadása továbbra is várja a bizonytalan jelentkezőket.
Edupress
A rockzene egyik legmeghatározóbb együttese, a Led Zeppelin idén lesz negyven éves. A jubileumot magyar muzsikusok is megünneplik, április 18 helyett 30-án a Petőfi Csarnokban délután öttől este tizenegyig három színpadon fog szólni a zene.
Eduline