A debreceni református egyetemre is nehéz év vár
Nyolcvanmillió forint állami támogatást kell visszafizetnie a Debreceni Református Hittudományi Egyetemnek, ezért a...
Nyolcvanmillió forint állami támogatást kell visszafizetnie a Debreceni Református Hittudományi Egyetemnek, ezért a...
Komoly vita alakulhat ki az oktatási államtitkárság által szervezett kedd délutáni felsőoktatási egyeztetésen, amelyre – információink szerint – a rektori konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának vezetői mellett a doktoranduszok szövetségét és a felsőoktatásban dolgozók szakszervezetét is meghívták.
Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytattak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói egy Borsod megyei oktatási intézmény vezetője ellen - közölte Jánvári Regina főhadnagy, sajtóreferens pénteken. Az iskolaigazgató beismerő vallomást tett, akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
Kilátástalannak látja a Semmelweis Egyetem (SE) helyzetét Tulassay Tivadar rektor, a zárolások miatt ugyanis veszélybe kerültek kutatásaik - olvasható a Magyar Nemzetben. Összesen harminc tudományos pályázat sorsa vált bizonytalanná.
Az idén egymilliárd forintot kapnak az egyházak a kormányzat tervei szerint a közoktatási kiegészítő normatíva korábbi elmaradásának pótlására - mondta Szászfalvi László, a közigazgatási tárca egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára.
Bevallottan a szemléletváltoztatást célozza az a normabontó kísérlet, amely ősszel kezdődik a normandiai Calvados megye általános iskoláiban. Az új tanévben a korábbinál nagyobb támogatást kapnak azok az iskolák, ahol alacsony az évismétlő diákok száma, viszont csökkentett támogatásban részesülnek azok, amelyek túl sok tanulók buktatnak meg év végén.
Elfogadta az olasz szenátus az oktatási reformot csütörtökön: a 300 millió eurós megszorításokat tartalmazó csomag alapján több mint 28 ezer felsőoktatási dolgozó veszítheti el munkáját, több egyetemi tanszéket bezárnak, és a hallgatók után járó állami támogatást is csökkentik.
December 10-e helyett 20-án kapták meg állami normatív támogatásukat az egyházi, alapítványi és magániskolák. A legtöbb intézmény összes tartalékát a pedagógusok bérére költötte, a járulékok kifizetésére már nem maradt pénz.
Az alapítványi iskolák számlájára pénteken délig nem érkezett meg az erre a hónapra esedékes állami normatíva. A pedagógusok feszültek - írja a Heol.hu.
A jövő hét elején utalja a normatív támogatást a kincstár a nem állami, nem önkormányzati fenntartású, valamint egyházi közoktatási intézményeknek - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkársága. Több mint 16 ezer tanár és óvodapedagógus vár a fizetésére.
Nem kapták meg a 10-ig esedékes normatív támogatásukat a nem állami és nem önkormányzati fenntartású iskolák és óvodák, számos helyen ezért nem tudták kifizetni a pedagógusok bérét sem – írta szerdai számában a Népszabadság Bak Zsófiára, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének ügyvezető elnökhelyettesére hivatkozva.
Az izraeli oktatási minisztérium hétfőn megvonta három ortodox zsidó magániskola támogatását, mert azok elutasították fekete bőrű, etióp születésű diákok felvételét.