Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke szerint a Sziget nemcsak fesztivál, hanem Magyarország egyik legerősebb kulturális márkája. A fesztivál eltűnése nemcsak a zenei életet, hanem az ország imázsát is súlyosan érintené.
A Sziget több mint harminc éve az egyik legfontosabb európai fesztivál, és Weyer szerint mára a magyar kultúra egyik ikonikus exportcikke lett.
A Sziget sorsa Magyarország imidzsét is érinti. Ez a fesztivál ugyanis turisztikailag olyan, mint például a Budai vár – az egyik legerősebb kép, amely Budapesthez kapcsolódik a világban”
– mondta a Népszavának adott interjúban.
A zenei világban is előkelő helyet foglal el: a Primavera, a Roskilde vagy a Glastonbury mellett emlegetik, és sok európai zenekar számára presztízs fellépni a Szigeten. "Az európai előadók többségének ott van a bakancslistáján, hogy a Szigeten egyszer kell játszani, mert az jól mutat a zenekar történetében” – tette hozzá Weyer.
A Sziget eltűnése súlyos üzenet lenne
A fesztivál bizonytalan jövőjéről szóló hírek kapcsán Weyer Balázs elmondta,
szerinte a megszűnése „elméleti lehetőség csupán”
, de ha mégis bekövetkezne, az ország kulturális életére katasztrofális hatással lenne.
Ha megszűnne, az tényleg olyan hatással lenne, mintha egy földrengés pusztítaná el a várat. Nem is tudjuk felmérni, mit veszítenénk vele”
– fogalmazott.
A Music Hungary Szövetség elnöke szerint a fesztivál gazdasági súlyán messze túlmutat az a kulturális érték, amit képvisel, és az ország külföldi megítélésére is hatással van.„Azt jelentené, hogy valami itt nagyon nincs rendben: az, hogy egy ekkora és ennyire ismert dolog nem tud megmaradni a piacon.”
A járvány utáni időszakban a legtöbb európai fesztivál nehéz helyzetbe került
Weyer szerint ennek egyik oka, hogy a stadionkoncertek népszerűsége ugrásszerűen megnőtt: sok korábbi fesztivál-headliner inkább ezekre az eseményekre koncentrál, miközben a jegyárak is közelítik a fesztiválbérletekét.
„
Egy fesztivál azonban egészen mást nyújt
. Itt az előadók csak egy része a teljes programnak, a látogatók jellemzően az összélményt veszik meg” – mondta.
A Sziget fantasztikus lehetőség a magyar előadóknak, hiszen ha nem is headlinerként, de helyet kapnak akár a nagyszínpadon is, és olyan nemzetközi előadók környezetében tudnak fellépni, ami sok országban nem adott.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.