Rekord mennyiségű sátrat hagytak maguk után a Szigeten fesztiválozók

Bár összességében kevesebb kempingfelszerelést hagytak hátra a látogatók, soha nem volt még ennyi leadott sátor a Sziget fesztivál történetében. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat idén mintegy 2000 eszközt gyűjtött be, amelyeket rászorulóknak és jótékony célokra használnak fel.

  • Rodler Lili

A Sziget fesztivál idei zárása után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden eddiginél több sátrat gyűjtött be a látogatóktól – közölték az MTI-vel.

A Sziget Fesztivál legmenőbb fellépője színpad helyett idén a fesztiválozók között járt

A gyűjtőpontokon leadott és a területen összeszedett felszerelések között közel 300 sátor, 400 matrac, 100 hálózsák, valamint több száz polifoam, takaró, törölköző, szék, ponyva, asztal és párna volt – összesen mintegy 2000 darab.

A szervezet 120 önkéntese augusztus 12-én, a fesztivál zárása után kezdte meg az összegyűjtést. Az eszközök egy 7,5 tonnás kamiont és négy kisteherautót töltöttek meg, a már nem használható sátrak pedig egy külön járműbe kerültek, amelyeket a Sziget egyik partnerszervezete újrahasznosít, például logózott táskákat és hátizsákokat készítve belőlük.

Akár kétszer is megteszi a Budapest-Szentendre távolságot egy fesztiválozó egy nap alatt a Szigeten

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 óta gyűjti össze a fesztiválon hátrahagyott kempingfelszerelést, amelyeket később gyermektáborokban és hajléktalanellátásban hasznosítanak. Idén bár összességében kevesebb gazdátlan tárgy maradt, a leadott sátrak száma rekordot döntött.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.