Oltástagadó gyerekorvos praktizált Diósjenőn, kenőpénzért cserébe nem adott be védőoltásokat a gyerekeknek

Az oltási könyvekbe és az EESZT rendszerébe is hamis adatokat vitt fel.

  • Székács Linda

Kenőpénzért cserébe nem adott be kötelező oltásokat a gyerekeknek egy diósjenői gyermekorvos, aki még az oltási könyveket is meghamisíthatta és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) is azt írhatta be, hogy megkapták a gyerekek az oltásokat, miközben igazából kiöntötte az oltóanyagot - írja a Balassagyarmati Törvényszék közleménye alapján a Telex.

A nyomozás jelenlegi állása szerint az említett diósjenői praxist ellátó gyerekorvos "oltástagadói körökben ismert" személy, aki 2025. március 25-28. között pénzért cserébe hamisan dokumentálta, hogy oltásokat adott be a hozzá érkező gyerekeknek.

Mivel a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye, 2025. november 4-ig elrendelték a letartóztatását üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és közokirat hamisítás miatt.

A diósjenői önkormányzat július 7-én kiadott hivatalos közleménye szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerződést bontott a Berkenye-Diósjenő-Nógrád községekben gyerekorvosi praxist ellátó Életfa Bt.-vel. Szintén ezen a napon Balla Mihály, a térség fideszes képviselője arról írt, hogy megoldódott az orvos elleni eljárás miatt kialakult „egészségügyi vészhelyzet”.

 

Hivatalos közlemény a Berkenye-Diósjenő-Nógrád gyermekorvosi praxissal kapcsolatbanTisztelt lakosság!A NEAK mai napi...

Posted by Diósjenő közösségi oldala on Monday, July 7, 2025

Ideiglenesen öt település gyerekorvosainak bevonásával oldották meg a diósjenői gyerekek ellátását.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.