Ekkor érkezik még családi pótlék 2024-ben: itt vannak a dátumok

Alig várjátok hónap végén, hogy megérkezzenek a családtámogatások? Itt vannak a dátumok, hogy ebben az évben még mikor várhatjátok a postást vagy a banki utalást.

  • Székács Linda

A családi pótlék összege továbbra is gyerekenként mindössze havi 12-17 ezer forint. Ettől függetlenül mindenki várja a megérkezését. Pláne a nyári hónapok után, hiszen augusztusban kéthavi családi pótlék érkezett, méghozzá azért, mert az iskolakezdés miatt az augusztusit szeptember eleje helyett már augusztus 23-án elutalták, a szeptemberi viszont továbbra is csak október elején érkezik. Eltelt tehát másfél hónap családtámogatások érkezése nélkül.

A szeptemberi családi pótlékot - tehát a következőt - október 2-án kézbesítik. Ezt követően a következő napokon érkezik még családi pótlék 2024-ben:

  • 2024. október: 2024. november 5. (kedd)
  • 2024. november: 2024. december 3. (kedd)
  • 2024. december: 2025. január 3. (péntek)

Mennyi az annyi?

A családi pótlék összege attól függ, hogy egy család hány gyereket nevel, az egyszülős háztartások pedig jellemzően némileg magasabb összeget kapnak, mint azok, ahol mindkét szülő jelen van.

  • Az egy gyermeket nevelő családok 12 200 forintot,
  • az egy gyermeket nevelő egyedülálló szülő 13 700 forintot,
  • a két gyermeket nevelő család gyermekenként 13 300 forintot, összesen 26 600 forintot,
  • a két gyermeket nevelő egyedülálló szülő gyermekenként 14 800 forintot, összesen 29 600 forintot,
  • a három vagy több gyermeket nevelő család gyermekenként 16 ezer forintot, azaz minimum 48 ezer forintot,
  • a három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló szülő gyermekenként 17 ezer, azaz minimum 51 ezer forintot kap(nak).

Családi pótlékra mindenki jogosult, aki gyermeket nevel saját háztartásában, függetlenül attól, hogy az igénylő vér szerinti szülő, nevelőszülő, gyám, vagy olyan személy, akihez a gyereket vagy gyerekeket csak átmenetileg helyezték el. A kisgyermekek nevelési támogatása azokra vonatkozik, akik bölcsődébe vagy óvodába járnak, míg az iskoláztatási támogatással a tanköteles, általános és középiskolás korú gyerekeket támogatja az állam.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.