szerző:
Tornyos Kata
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy tanulmány szerint nem véletlenül mondják a baglyokra, hogy bölcsek.

Azok, akik későn fekszenek le, jobban teljesítettek az intelligencia-, érvelési- és memória teszteken egy 26 000 ember részvételével végzett kutatás szerint – írta meg a Guardian.

Az Imperial College London tudósai által irányított kutatók a UK Biobank tanulmány adatain alapuló, több mint 26 000 ember részvételével végeztek kutatást. A résztvevők intelligencia-, érvelési-, reakcióidő- és memória teszteket töltöttek ki. Ebből kiderült, hogy a későn fekvés jót tehet az agyi képességeinknek, mivel a kutatások azt sugallják, hogy azok az emberek, akik éjjeli baglyoknak vallják magukat, élesebb eszűek lehetnek, mint azok, akik korán fekszenek.

Ezután megvizsgálták, hogy a résztvevők alvási időtartama, minősége és kronotípusa (ami meghatározza, hogy a nap melyik időszakában érezzük magunkat a legéberebbnek és legproduktívabbnak) hogyan befolyásolta az agyi teljesítményt. Arra jutottak, hogy azok, akik későn fekszenek le, valamint azok, akiket "köztes" kategóriába soroltak, kiváló kognitív funkcióval rendelkeztek, míg a korán kelők a legalacsonyabb pontszámokat érték el.