Mikor pihenhettek még 2026-ban? Itt van az összes hosszú hétvége és tanítási szünet
Még három hosszabb pihenő vár rátok idén: mutatjuk a dátumokat.
Idén először megvalósul a teljes nemi egyenlőség a világ legrangosabb sportversenyén.
Míg az 1900-as párizsi olimpián a sportolók mindössze 2,2 százaléka volt nő, addigra a 2024-es - szintén párizsi - olimpiai játékokon megvalósul a teljes nemi egyenlőség, és 10 500 indulóból 5250 nő, 5250 pedig férfi lesz.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a honlapján azt írja, a nemek közti egyenlőségre való törekvés látványosan felgyorsult az elmúlt években. Az 1996-os atlantai olimpián például a nők aránya mindössze 34 százalék volt, a 2008-ban, Pekingben tartott versenyen viszont már 42 százalék, idén pedig elérik a teljes nemi egyenlőséget a világ legrangosabb sportversenyén.

A nők arányával együtt pedig az olimpiai versenyszámok listája is folyamatosan bővült és színesedett. Míg az 1900-as olimpián a nők még csak teniszben, vitorlázásban, krokettben, lovaglásban és golfban indultak, az elmúlt 25 évben számos olyan sportágat fogadott el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amiben nők is indulhatnak. A 2016-os riói olimpiához képest például a 2020-as tokiói versenyen kltszer annyi vegyes versenyszám szerepelt, a 2022-es pekingi téli olimpián pedig négy új vegyes versenyszámmal bővítették a repertoárt, hogy nők is versenyezhessenek.
Kiemelik; a nemek közti egyenlőségre való törekvéssel példát szeretnének mutatni és arra törekednek, hogy az ne csak az olimpián és a sportpályákon valósuljon meg, hanem az élet minden területén.
Még három hosszabb pihenő vár rátok idén: mutatjuk a dátumokat.
Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
A juttatás 400 ezer rászoruló gyereket érint.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Ketten bronzérmet, ketten pedig dicséretet kaptak a magyar csapatból.
21 ezer diákból választották ki őket a genfi programba.
Nemcsak magasabb fizetéseket, hanem kiszámíthatóbb bérrendszert és minden ledolgozott túlóra kifizetését is szeretné elérni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Mostantól nem lesz elég csupán jól megírni egy beadandót.