Míg a világ demokratikusabb fele évek óta vitázik a kérdésről, a kommunista vezetésű Kína egy elég drasztikus szabállyal zárná rövidre a kérdést.
A kínai kibertér-szabályozó hatóság (CAC) weboldalán közzétett indítványa alapján a 16 és 18 év közötti fiatalok okostelefon-használatát mindössze napi két órában korlátozná a függőség csökkentésére való hivatkozással. A 8 és 16 év közöttieknél pedig napi egy órában, míg a 8 év alatti gyermekeknél negyven percben szabnák meg a központi állami limitet. Emellett a kiskorúak este 10 és reggel 6 közt egyáltalán nem használhatnák a legtöbb internetszolgáltatást mobilon. A korlátozott időszakban csak „a kiskorúak fizikai és szellemi fejlődésének megfelelő alkalmazások” lennének engedélyezve a gyermekeknek, de a CAC egyelőre nem pontosította, hogy mit is ért ez alatt.
Az emberek online életét kontrollálni hivatott, nemrég létrehozott hatóság radikális tervezetének volt már egy előképe, nevezetesen, hogy úgy döntöttek, a 18 év alattiak heti három óránál többet nem tölthetnek videójátékokkal. Emellett online játékokkal péntekenként, hétvégén és ünnepnapokon legfeljebb egy órát játszhatnak. Kína korábban a kiskorúak játékhasználati lehetőségét ünnepnapokon három, egyéb napokon 1,5 órában korlátozta.
A 444 cikke szerint, melyben a CNBC-t idézik, mindezt technikailag úgy ellenőrzik, hogy az összes okoseszköznek kötelező „kiskorú móddal” rendelkeznie, amellyel a szülők és az internetszolgáltatók is szűrhetik, mit láthatnak a gyerekek és a fiatalok. A most nyilvános konzultációra bocsátott tervezet életkor szerinti korlátozásai alapján a 3 éves kor alatti gyerekek kizárólag dalokat és hanganyagokat hallgathatnának, 12 és 16 év között pedig oktatási anyagokat és híreket fogyaszthatnának. A tervezethez szeptember 2-ig várják a visszajelzéseket, de azt nem közölték hogy az új intézkedések mikortól léphetnek hatályba.