Nyolc trükk, amit minden egyetemistának ismernie kell

Vannak olyan trükkök, amelyekkel sok pénzt, időt és kellemetlenséget spórolhattok meg egyetemistaként: mit kell feltétlenül beszereznetek, ha kollégiumban laktok? Hogyan érdemes diákbérletet venni?

  • Eduline

Spóroljatok a diákbérleten

Budapesten a havi diákbérlet 3450 forintba kerül, míg az öthavi szemeszterbérlet 16 200 forint. Ez havi lebontásban 3240 forintot jelent, vagyis öt hónap alatt több mint ezer forintot spórolhattok meg azzal, ha szemeszterbérletet vásároltok. Az éves bérlettel ennél is többet, 3600 forintot takaríthattok meg, az éves bérlet ugyanis 37 800 forintba kerül.

Műanyag papucs? Kötelező

Minden kezdő kollégistának üzenjük: ha száz-kétszáz másik egyetemistával együtt használtok egy épületet, be kell szereznetek egy gumipapucsot. A közös zuhanyzókban könnyen összeszedhettek valamilyen bőrbetegséget, úgyhogy ez kötelező felszerelés.

Fertőtlenítő kendő

A kollégisták felszereléséből ez sem hiányozhat, de akkor is érdemes magatoknál tartanotok egy csomag fertőtlenítő kendőt, ha sokat utaztok tömegközlekedéssel, esetleg ingáztok. Nem is kell részleteznünk, miért.

Szerezzetek be egy vízforralót

Kolisként a leghűségesebb társatok lesz: reggel egy instant kávét vagy egy teát készíthettek anélkül, hogy ki kellene mozdulnotok a szobátokból. Délben vagy este egy forró bögrés leves is jól jöhet.

Tíz dolog, amit csak azok értenek, akik (voltak) kollégisták

Mert a kolisnak lenni életforma. A kolis lélekben örökre kolis marad. Mert csak a kolisok értik...

Tanuljatok meg tésztát főzni

Egyetemistaként nem lesz időtök arra, hogy többfogásos ebédeket készítsetek, viszont néhány alapétel elkészítését meg kell tanulnotok. A tészta igazi Jolly Joker: ha megtanuljátok, hogyan kell tökéletes tésztát főzni, bármit rátehettek. Sajtos, tejfölt, házi készítésű vagy porból kikerevert szószt, maradék pörköltszaftot és még sok mást.

Nézzetek utána, mit lehet mikróban készíteni

És persze szerezzetek be pár olyan edényt, amelyeket betehettek a mikróba. Tudjátok, hogy süteményt és tojásételeket is készíthettek a mikrohullámú sütőben?

Fedezzétek fel a könyvtárakat

Az albérletben mindig nagy a zaj? A koliban folyamatosan jönnek-mennek a szobatársak, így nem tudtok tanulni? Fedezzétek fel a környéken lévő könyvtárakat – a kis, tanszéki könyvtárakban nyugodtan tanulhattok, de a nagyobb könyvtárakban is fel lehet fedezni nyugodt sarkokat, ahol elmerülhettek a tananyagban.

Megvan, hol tanul a budapesti egyetemista: könyvtárkörkép

Ha most kezditek az egyetemet vagy főiskolát Budapesten, szinte biztos, hogy a következő könyvtárak közül valamelyikben megfordultok majd. Pontosan mennyibe kerül az éves beiratkozás, a napijegy vagy a kölcsönzés a nagy budapesti könyvtárakban? Cikksorozatunk első részében az intézményfüggetlen könyvtárakat néztük meg.

Motiváljátok magatokat édességgel

„Jutalomfalatokkal” viszonylag könnyen rávehetitek magatokat a tanulásra. Ha például minden fejezet után kaptok egy szem gumicukrot, aszalt gyümölcsöt vagy egy kocka csokit, könnyebben haladtok majd az anyaggal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.