A fülbemászó dallamok és egyes személyiségvonások kapcsolatát vizsgálták az ELTE és a BME kutatói – közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Tanulmányuk rávilágít többek között arra is, hogy a dallamtapadás nem csupán egy kellemes-kellemetlen élmény, amely időről időre felbukkan az életünkben, hanem akár kapu is lehet az önismeret és a mentális egészség felé.
| Mi az a dallamtapadás? |
| A dallamtapadás, vagy angolul earworm, az a jelenség, amikor egy dallam vagy dalrészlet akaratlanul is újra és újra lejátszódik a fejünkben, akár órákon vagy napokon keresztül. Gyakran egy frissen hallott, fülbemászó zene váltja ki, de előfordulhat régi daloknál is, ha valami emlék vagy helyzet eszünkbe juttatja. Bár általában ártalmatlan, egyes kutatások azonban összefüggésbe hozzák bizonyos személyiségjegyekkel, például a szorongásra való hajlammal vagy a mentális kontroll mértékével. |
Mikor érdemes vizsgázni? Egy kutatás szerint ez a legsikeresebb időpont
Fülöp Flóra (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) és Honbolygó Ferenc (ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar) új közös tanulmányukban 4300 magyar résztvevővel legutóbb azt vizsgálták, inkább a kényszeres ismétléshez, vagy inkább erős érzéki élményekhez kapcsolódik-e a tudományosan dallamtapadásnak nevezett jelenség. Kutatásukhoz olyan kérdőíveket használtak, amelyek a skizotípiát (skizofréniához köthető, de nem annyira komoly, hogy gondot okozzon a hajlam), illetve a nem klinikai rögeszmés-kényszeres zavarokat (OCD) mérik. Ezek ugyanis hajlamokként feltűnhetnek a teljesen átlagos, egészséges emberekben is.
Vannak, akik hajlamosak többet gondolkodni azon, hogy hogyan ragadhatott be egy dallam
Vizsgálataik során a kutatók azt találták, hogy az emberek, akik hajlamosabbak „az érzékszervi élményekre”, mint például olyan hangokat hallani, amiket más nem hall, vagy a kényszeres gondolatokra, gyakrabban elmélkednek azon, hogy miért ragadhatott be egy dallam a fejükbe. Azt is kimutatták, hogy ők szívesebben mozognak (dobolnak a lábukkal vagy az ujjaikkal), ha egy dallam megy a fejükben.
Leállították a Corvinus kísérletét, ahol csak a diákok egy része használhatott MI-t a tanuláshoz és a vizsgákhoz
„Az is kiderült, hogy azok, akiknél erősebbek a kényszeres gondolatok, gyakrabban érzik kellemetlennek vagy zavarónak a dallamtapadást. Ugyanakkor azok, akiknél erősebb a skizotípiás hajlam (például hajlamosak furcsa vagy különleges dolgokat észlelni), gyakrabban tapasztalnak ilyen dallamtapadást – de nem feltétlenül érzik azt rossznak.” – írták a közleményükben.
Bár a korábbi kutatási feljegyzések alapján azt mutatták ki, hogy az egyes személyiségjegyek képesek befolyásolni, hogy meddig tart egy-egy dallamtapadás, ezt most megcáfolták. Fülöp és Honbolygó eredményei szerint ezt egyik személyiségjegy sem befolyásolta.
Akikben megtalálható a skizotípiás jelleg, azok képesek jobban megfigyelni, hogy mi ment végbe bennük a dallamtapadás során
Kutatásuk során azt is újdonságként figyelték meg, hogy „a skizotípia úgymond bejósolta a dallamtapadással kapcsolatos önmegfigyelés és a hozzá kapcsolódó mozgás mértékét”. Tehát, akiknél észlelhető a skizotípiás jelleg, ők jobban odafigyeltek arra, hogy milyen változások mentek rajtuk végbe, amik a dallamtapadásukat okozhatták. Példának okáért megoldatlan problémákon gondolkodtak, vagy egyéb aggályok kavarogtak bennük.
Azt is kimutatták, hogy az ilyen személyiségjeggyel rendelkezők gyakrabban mozogtak, miközben a dallamtapadást átélték. Például doboltak a lábukkal, vagy éppen kocogtak.
„A kutatás rámutat arra, hogy bár a dallamtapadás-élmények többnyire ártalmatlanok, bizonyos személyiségjegyek hatással lehetnek arra, hogyan éljük meg ezeket. Azok, akik hajlamosabbak az introspektív gondolkodásra (önmegfigyelésre) vagy különleges érzékelési élményekre, gyakrabban tapasztalhatnak visszatérő dallamokat, és mélyebben elgondolkodhatnak azok jelentésén.” – írták a közleményben.
A kutatók kiemelték, hogy "az eredmények hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük, miként kapcsolódnak a hétköznapi mentális élmények az egyéni különbségekhez, és hogyan válhat egy egyszerű, hétköznapinak tűnő jelenség – mint egy beragadt dallam – a pszichológiai önismeret eszközévé.”
