Az MIT mérnökei kialakítottak egy új eszközt, ami ivóvizet csinál a környező levegőben található párából – írja a Live Science. Az eszközt a földfelszín legforróbb és Észak-Amerika legszárazabb pontján, a Death Valley-ben tesztelték az eredményeikről pedig a Nature Water című szaklapban számoltak be.
A Cambridge-re és az MIT-re is felvettek egy magyar diáklányt
Az eszközben a két üveglap közötti teret hidrogéllel töltötték fel. Ez egy olyan anyag, ami rendkívül hatékonyan szívja fel a vizet.
A műszer éjszaka lép működésbe, amikor is a megnövekedett páratartalom miatt kiszívja a vizet a levegőből. A napközben rekkenő hőségben pedig a víz -ismét pára formájában- kicsapódik az üvegekre, amit egy speciális bevonattal folyamatosan hidege tartanak. A víz ezek után szépen lassan összegyűlik az eszköz alatti gyűjtőtartályba.
A hidrogélt egyébként úgy alakították kis, hogy a felülete tele legyen púpokkal, ami miatt a leginkább egy buborékfóliára hasonlít. Ezek a kis buborékok töltődnek fel vízzel az éjszaka folyamán.
A tesztek során egy ilyen eszköz eddig összesen 56-161,5 ml vizet gyártott, ami elsőre nem tűnik kifejezetten soknak. Viszont hozzá kell tenni, hogy ezt a mennyiséget egy olyan környezetben produkálta, ami Észak-Amerika legszárazabb pontján található. Egy sokkal párásabb helyen ennél jóval nagyobb lenne a vízleadási képessége, viszont hozzé kell tenni, hogy az eszköz teljesen áram nélkül működik, és mivel függőlegesen áll, így több is elfér egymás mellett kis helyen.
„A kutatók szerint nyolc darab 1×2 méteres panel szinte bárhol képes lenne ellátni egy háztartást, ahol amúgy nem nagyon található biztonságos ivóvíz” – írja a szaklap.
A palackozott víz amerikai árából kiindulva a szerzők szerint az eszköz egy hónap alatt visszahozná az árát, és nagyjából egy éven át lehet használni.
Aggasztóan gyorsan melegszik a Balaton vize, ami súlyos ökológiai következményekkel járhat
Megoldást jelenthet a nagy szárazságokra
Bár nem az első lepárló eszköz, viszont abban újat tudott mutatni, hogy az eddigi műszerek közül ez teljesen bizonyosan iható vizet generál. A többi vízlepárlónál az egyik alap problémaként azt fogalmazták meg, hogy a hidrogélhez társított lítiomsók – amitől az anyag szivacsosabbá vált – kioldódtak a lepárlás következtében, ezzel további víztisztítást vontak maguk után.
Az új eszközben a kutatók glicerint adtak a gélbe, hogy stabilizálják a sókat, így a vízbekerülő lítiumsó mértéke nem haladja meg az előírt felső határértéket, ami 0,06 ppm.
A találmány egyébként a következő felmelegedések és folyamatos aszály és szárazság idején, kifejezetten jó alternatívát nyújthat a mezőgazdaságok számára. Bár rengetek kis vízlepárló telepítésére lenne szükség a földek öntözéséhez, de egy mindenképp megfontolandó alternatívát képez.
