A fenntarthatóságról tart előadást általános iskolásoknak Áder János a gödi Samsung gyár közelében

Az akkugyár épp novemberben kapott engedélyt arra, hogy még többet termeljen.

  • Székács Linda

Autóval mindössze negyedórára található a Samsung gödi gyára az alsógödi Búzaszem Katolikus Általános Iskolától, ahol Áder János korábbi köztársasági elnök a fenntarthatóságról fog előadást tartani február 19-én szerdán.

A lapunknak küldött meghívó szerint Áder János volt köztársasági elnök a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökeként érkezik az intézménybe előadást tartani. Az iskola pedig a Google Térkép szerint alig néhány percre található a Samsung gödi akkumulátorgyárától.

 

Képernyőfotó/Google

Ez az akkugyár, amelynek 2023 decemberében kiadott környezethasználati engedélye miatt tavaly januárban a Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület bírósághoz fordult, mivel úgy vélték, a gyár sem a magyar, sem az európai környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg.

Ennek ellenére a HVG szerint a Pest Vármegyei Kormányhivatal novemberben megadta az akkugyár engedélyét. Ennek értelmében lehetőség nyílik az üzem bővítésére, ahol így évi 27 ezer tonnával több akkumulátort gyárthatnak majd, a korábbihoz képest másfélszer annyi oldóanyag felhasználásával és a korábbinál magasabb hőkibocsájtással.

 

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.