Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már nem kell sokat várni.
Szeptemberben nem kapott senki sem családi pótlékot, ugyanis augusztusban a hó elején és az iskolakezdés miatt a végén is utalták vagy postán küldték az összeget. Októberben azonban már érkezik a családi pótlék. Jó hír, hogy a szokásoshoz képest pár nappal korábban: már 2-án megérkezik a számlákra. Azok, akik nem számlára kapják a támogatásokat, hanem postai úton, várhatóan 2-4 nappal később kapják kézhez az összegeket.
Nemrég az Eduline-on is beszámoltunk, hogy a kormány nem tervez emelést a családi pótlékkal kapcsolatban.
A kormány 2010 óta munkaalapú társadalmat igyekszik kiépíteni
– nyilatkozta Beneda, aki szerint "magabíró polgárokra és családokra van szükség", és ehhez a kormány minden támogatást megad.
Kinek, mennyi családi pótlék jár?
A családi pótlék összege attól függ, hogy egy család hány gyereket nevel.
Az összegre mindenki jogosult, aki gyereket nevel a saját háztartásában, függetlenül attól, hogy az igénylő vér szerinti szülő, nevelőszülő, gyám, vagy olyan személy, akihez a gyereket vagy gyerekeket csak átmenetileg helyezték el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.