Érettségi elnök lett a pályaelhagyó Jocó bácsi

"Nagyon izgultam emiatt a kihívás miatt, szerintem jobban, mint a vizsgázók, de igyekeztem ezt magabiztossággal leplezni" - számolt be az élményről a volt történelemtanár.

  • Tornyos Kata

Balatoni József, vagyis Jocó bácsi is a státusztörvény miatt felmondó pedagógusok táborát erősítette tavaly júliusban, ekkor azt mondta, hogy nem kíván többé "egy gyerekeket megnyomorító rendszer" része lenni. Azonban az oktatástól nem sikerült teljesen elbúcsúznia.

"Tavaly ősszel a felmondásom közepette úgy döntöttem, hogy ha már megvan a kötelező tíz éves szakmai gyakorlatom, akkor én már pedig jelentkezem az érettségi elnök képzésre. Be is kerültem" – írta a Facebookon.

A pedagógus elmondása szerint napokig jogszabályokat olvasgatott, bújta a kötelező tananyagot, jegyzetelt, tanult. Végül 97 százalékos eredménnyel sikerült levizsgáznia.

Felmondása óta egyébként Jocó bácsi a Madách Színház kommunikációs munkatársaként dolgozik Szirtes Tamás színházi rendező és a színház színészei mellett a VIII. Henrik feleségeiről szóló Six című musicalben.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.