Színházban folytatja a karrierjét Jocó bácsi

A Madách Színház kommunikációs munkatársaként folytatja a karrierjét Balatoni József. A "Jocó bácsi világa" nevű Facebook-oldal mögött álló történelemtanár július közepén jelentette be, hogy ő is azok között a pedagógusok között van, akik a státusztörvény miatt felhagynak a tanítással. Döntését azzal indokolta: nem szeretne részese lenni egy "a gyerekeket megnyomorító rendszernek".

  • Székács Linda

Még most sem hiszem el, ami történik velem. Igen, amikor egy ajtót bezársz, akkor számtalan másik kinyílik, amit nem is hittél volna. Ez pedig egy olyan ajtó, amiről még álmodni sem mertem. De kinyílt

- osztotta meg a napokban Facebookon Balatoni József, Jocó bácsi, aki az elkövetkezendő időszakban a Madách Színház kommunikációs munkatársaként folytatja a pályafutását.

 

Gyerekkorom óta szenvedélyesen szerelmes vagyok a színházba. Amikor csak tehettem, mentem, néztem, majd játszottam is,...

Posted by Jocó bácsi világa on Saturday, July 29, 2023

Bejegyzésében azt írja: az elkövetkezendő hónapokban Szirtes Tamás színházi rendező és a színház kiváló színészei mellett dolgozhat majd a VIII. Henrik feleségeiről szóló Six című musicalben.

"Igazi ajándék ez a felkérés a Tanár úrtól, amiért szerintem nem lehetek elég hálás, és örömmel, ugrándozva mondtam igent erre. Izgalmas feladat, és csak úgy repkedek most"

- tette hozzá a pedagógus, aki július 15-én jelentette be, hogy a státusztörvény miatt ő is távozik a tanári és osztályfőnöki állásából.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.