Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Volt olyan tanár, aki még a névsorolvasáskor is ellenőrizte, hogy jelen van-e a segítő kutya.
"Hegedűs Brigitta és Artúr lediplomázott a Miskolci Egyetem igazságügyi igazgatási szakán" - osztotta meg a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola a honlapján.
A fiatal nőnek elmondása szerint gyerekkorában akadtak nehézségei az elfogadással és a beilleszkedéssel, amik az általános iskolától egészen az első egyeteméig kísérték. Minden megváltozott azonban, amikor hozzá került Artúr, a fekete labrador, aki nem csak vakvezető kutya, de mint kiderült terápiás tulajdonságai is vannak.
Brigi és Artúr lediplomázott a Miskolci Egyetem igazságügyi igazgatási szakán.������������������❤️„Ez a diplomám arra is...Posted by Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány on Sunday, February 18, 2024„Miután hozzám került Artúr, már sokkal jobban tudtam kapcsolatot létesíteni a csoporttársaimmal, tanáraimmal. Végre kialakult egy baráti köröm. Nagyon pozitívan élem meg ezeket az éveket. Volt olyan tanárom, aki felírta Artúr nevét a névsorba és felolvasta, hogy jelen van-e a teremben. Artúrnak nemcsak vakvezető, hanem terápiás kutya tulajdonságai is vannak. Nagyon félős voltam a vizsgákon, de amióta ő velem van, a stressz oldódott bennem” - nyilatkozta Brigitta, aki a továbbiakban 5 éves jogászképzésen folytatja a tanulmányait.
„A sok negatív tapasztalatom motivál a jogi képzésben, mert a többség továbbra sem ismeri a segítő kutyákra vonatkozó jogszabályokat, illetve a jogszabályok sem fednek le mindent, ezért sok nézeteltérést tapasztalhatunk látássérültként" - mondta.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).