Nehezebb a táska, mint maga a gyerek: útmutató a megfelelő iskolatáska kiválasztásához

Minden tanévkezdés előtt a nyár végi programok közé tartoznak a tanszerek beszerzésére szánt körutak, amik, mint mind tudjuk, sosem egyszerűek. A kínálat szinte végtelen, ahogy az árak is, de az sem mindegy, hogy az iskolába készülő nebuló éppen milyen színű és mintájú tanszereket szeretne magának. Az biztos, hogy fel van adva a lecke a szülők számára.

Az egyik legnehezebb nehézséget mindig az iskolatáska kiválasztása okozza. Mivel általában táskát nem csak egy évre vásárol az ember, így az ár mellett több szempontot is érdemes a kiválasztáskor figyelembe venni.

Gyakran láthatunk az utcán olyan iskolásokat, akiknek már csak ránézésre is nehezebb és nagyobb a táskájuk, mint ők maguk. Az első években rengeteg tankönyvet kell nap mint nap hazacipelni az iskolából, ami erősen megterhelő. Éppen ezért az általános iskola alsó tagozatában különösen fontos a megfelelő táska kiválasztása, hiszen ebben a korban még sokat fejlődnek a gyerekek és a nem megfelelő táska használata a későbbiekben egyészségügyi problémákat tud okozni.

A legfontosabb szempontok, amiket a vásárlás során figyelembe kell venni:

Méret

Fontos, hogy megfelelő méretű táskát válasszunk, amibe beleférnek a könyvek, füzetek, de az uzsonnás doboznak és egy kulacsnak is maradjon benne hely. Viszont az sem jó, ha túl nagy az adott táska. Célszerű mindig olyat választani, ami nem szélesebb a gyerek vállánál és nem lóg túl a derekán.

Súly

Érdemes a táska alapsúlyát is figyelembe venni. Ha már önmagában a táska is túl nehéz, akkor csak még rosszabb lesz, ha tele van pakolva tanszerekkel. Az alapsúlya tehát egy elsős táskájának ne legyen sokkal több, mint 1 kg, de az 1.2 kg még éppen ideális. Ennek tömege kicsivel növekedhet, ahogy a gyerek idősödik és több terhelést lesz képes elbírni, de a későbbiekben sem érdemes sokkal nehezebb táskát választani.

Kialakítás

Első és második osztályban kifejezetten jó, ha olyan táskát kap a tanuló, aminek van tartása, hogy ne csússzon el a hátán, és a könyveket is a helyén tartsa. Ugyanakkor az sem túl jó, ha túlságosan merev, mivel az a hátnak kényelmetlen lehet. Fontos ugyanakkor a vállpántokat is megvizsgálni: azok a táskák jók, amiknek a pántja állítható, hogy tökéletesen passzoljon viselője magasságához, de a táska hátának párnázottsága is előnyös, ez ugyanis sokkal kényelmesebbé teszi annak viselését.

A táskán túl

Ha már megtaláltuk a tökéletes típust, akkor is van még pár tényező, amire érdemes odafigyelni. Ilyen például a megfelelő viselés, hogy a gyerek ne hordja fél vállon, vagy viselése közben ne legyen görnyedt a testtartása. Ha ilyet tapasztalunk mindenképp beszéljünk vele és tanítsuk meg neki a helyes viselést és figyelmeztessük, ha időnként erről megfeledkezne. A viselése mellett azt is érdemes megtanítani a kicsiknek, hogy rendezetten tudjon bepakolni a táskába. Az egyenletes súlyelosztás érdekében hátulra kerüljenek a nagyobb és nehezebb könyvek, és onnan előre haladva csökkenő sorrendben pakolják be a többi eszközt.

Nem utolsósorban pedig vegyük figyelembe a gyerek igényét is, hogy milyen színű és mintájú táskát szeretne, hiszen ő fogja minden nap hordani és nagyobb eséllyel fog rá jobban vigyázni, ha tetszik is neki.

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.