Honvédelmi táborokba várja a gyerekeket a Magyar Honvédség

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a 12-17 év közti gyerekek a tábor végére katonai ismeretek mellett azt is megtanulják, mi a fegyelem és a rend.

  • Eduline/MTI

A Magyar Honvédség idén hetedik alkalommal rendez nyári táborokat a fiataloknak, akik katonaruhába bújva, szakemberek felügyelete mellett, biztonságos körülmények között, a szabad levegőn tölthetik szabadidejüket - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

"Idén összesen 5000 diákot várunk a honvédelmi táborokba, de több településen még mindig vannak szabad helyek" - tudatta a honvédelmi miniszter, aki azt is hozzátette: a harcos, a túlélő, a honvédelmi sport, az önvédelmi, az infokommunikációs, a vitorlás és a rádióamatőr táborok kapui még mindig nyitva állnak a fiatalok előtt.

A minisztérium közleménye szerint a fiatalok júniustól augusztusig csaknem száz táborban, 135 turnusban az ország mintegy 59 különböző helyszínén nyaralhatnak. A 12 és 18 év közötti diákok 17 féle tematika közül választhatnak maguknak érdeklődési körtől függően. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a táborokban nem katonákat nevelnek, hanem "a fiatalok játékos formában ismerkedhetnek meg a Magyar Honvédséggel, a katonák életével, miközben a nyár legnagyobb kalandjában vehetnek részt."

A táborok reggel 6-kor kezdődnk közös tornával, majd napközben a gyerekek "izgalmas programokon, légpuska-lövészeten, ügyességi versenyen, airsoft játékon vehetnek részt, miközben elsősegélynyújtásból, tereptanból is ismereteket szereznek."

Hozzátették: a diákok a tábor végére megtanulják, mi a fegyelem, a precíz rend, az összetartás és az egymásra figyelés. Megismerik a saját határaikat, miközben új élményeket és barátokat szereznek.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.