Egyre rosszabbul bírják az egyetemmel járó stresszt a hallgatók, és ezzel az intézményeknek is foglalkozniuk kell

Az 1995 után született hallgatók nehezebben dolgozzák fel az egyetemmel járó stresszt, mint az idősebbek. Erre pedig a felsőoktatási intézményeknek is fel kell készülniük – derült ki egy friss kutatásból.

  • Szabó Fruzsina

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának kutatói 2004 és 2020 között végeztek kutatást, ebben az 1981 és 1995 között, valamint az 1995 és 2012 között született hallgatókra fókuszáltak. Összesen 4731 elsőévest kérdeztek meg az ország különböző felsőoktatási intézményeiből.

Abból indultak ki, hogy az egyetemisták bőven küzdenek kihívásokkal, például időhiánnyal, túlterheltséggel, egy részük a tökéletesre törekvéssel. Ezek stresszforrások, amelyek gyakran a tanulást is gátolja. Az ELTE PPK kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a hallgatók mennyire tudnak megküzdeni ezekkel a nehézségekkel.

A résztvevők a szemeszter elején egy ún. pszichológiai immunkompetencia kérdőívet töltöttek ki. „A teszt által mért pszichológiai immunitást olyan személyiségtényezők befolyásolják, amelyek lehetővé teszik a feszültség és stresszhatások eredményes leküzdését. Ilyenek például a pozitív gondolkodás, az öntisztelet, a rugalmasság, a leleményesség vagy az ingerlékenység kontroll. Az erősebb pszichológiai immunkompetenciával rendelkezők kreatívabban és rugalmasabban kezelik a kihívásokat, leggyakrabban úgy, hogy más, új értelmet adnak nekik” – olvasható az egyetem oldalán.

A két csoport – az 1981 és 1995 között Y, valamint az 1995 és 2012 között született Z generáció – válaszainak elemzése után a kutatók arra jutottak, hogy erős bennük a tudás iránti vágy, az Y-hoz hasonlóan a Z generáció is nagyon kíváncsi, de kevésbé kitartó. „Ennek egyik oka az lehet, hogy a számítógép előtt nőttek fel, és hozzászoktak az azonnali válaszokhoz. Emellett rengeteg információt kellene feldolgozniuk, túl sok kitűzött cél, lehetőség áll előttük, ezért nehezebben köteleződnek el. Ha valami nem megy nekik, akkor könnyebben váltanak” – idézték Takács Ritát, a Frontiers in Psychology szaklapban megjelent tanulmány első szerzőjét.

Az eredmények szerint a 2013 után egyetemet kezdőknek fejlődniük kell abban, hogy kontrollálni tudják az érzéseiket stresszes helyzetekben, mert kevésbé ellenállóak a kihívásokkal szemben, mint az idősebbek. „Tehát nagyobb problémát okoz számukra, hogy a negatív érzéseket konstruktív válaszokká alakítsák, és ez a társas kapcsolataikra is kihat. Esetükben elsősorban az alkalmazkodási képesség fejlesztésére lenne szükség” – hívják fel a figyelmet a kutatók.A több évtizeden átívelő kutatás konklúziója, hogy a hallgatók pszichés ellenálló képessége az évek során csökken, ezért szükség van olyan módszerekre, amelyek támogatják az önszabályozási képességeiket, és segítik a stressz negatív hatásainak kiküszöbölését.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.