126 éve iratkozott be az egyetemre az ELTE első női hallgatója

Százötven éve született az első nő, aki egyetemre járt Magyarországon. Glücklich Vilma a mai Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, 1896 februárjától.

  • Eduline

Az ELTE első - az egyetemre hivatalosan is beiratkozott - női hallgatója Vágújhelyen született, 1896-ban kezdett tanulni az egyetemen, ahol később középiskolai tanár képesítést szerzett.

„Későbbi munkatársa szerint „mindig mulatva mesélte, milyen furcsán bámultak rá férfi kollégái, ha egymaga nőként beült a padba.” Négy idegen nyelven beszélt folyékonyan (olasz, német, francia, angol)” – írja a Facebookon az ELTE.150 éve született, az ELTE alumnusa, Glücklich Vilma, az első nő, aki egyetemre járt Magyarországon. Egyetemünk első...Posted by Eötvös Loránd Tudományegyetem - ELTE on Wednesday, August 10, 2022

Glücklich Vilma 1889-től 1921-ig polgári iskolai tanárként dolgozott Budapesten, aztán 1917-ben igazgató lett.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.