"Mélyen sértő, félrevezető, kártékony" - újabb szervezet kéri a Kerekmesék legújabb részének eltávolítását

Több civil szervezet szerint rasszista, az örökbefogadókkal szemben előítéletet erősítő epizód került fel egy magyar rajzfilmsorozat YouTube-csatornájára.

  • Csik Veronika

A Kerekmesék rajzfilmsorozat kifejezetten népszerű, van olyan epizód, amely több mint egymilliószor néztek meg a Youtube-on. Néhány napja került fel a videómegosztóra a legújabb, Tomi családja című rész, amely több civil szervezet szerint rasszista, előítéleteket erősítő. "Az epizód álláspontunk szerint mélyen sérti az egész örökbefogadó társadalmat, félrevezető és kártékony előítéleteken alapuló képet közvetít az örökbefogadásról" - írta Facebook-oldalán a krízishelyzetben lévő várandós nőkkel, illetve örökbefogadókkal foglalkozó Gólyahír Egyesület is. A szervezet hozzátette, újra kérik a videó eltávolítását.

A mese egy olyan szituációt ábrázol, mely a valóságban nem történhet meg, és a jogszabályok sem teszik lehetővé: a vérszerinti szülők nem jelenhetnek meg és vihetik magukkal az örökbefogadott gyermeket, hiszen ő már jogilag és érzelmileg is örökbefogadó családjához tartozik

- emelik ki. Hozzáteszik azt is, hogy a Gólyahír és más, szintén örökbefogadással foglalkozó szervezetek folyamatosan azon dolgoznak, hogy az örökbefogadás körüli előítéleteken alapuló tévhiteket, információhiányból eredő sztereotípiákat ledöntsék.

Az alapítvány szerint egy 826 ezer feletti feliratkozóval rendelkező tartalomszolgáltatótól jóval nagyobb felelősségvállalás és körültekintés várható el. Az egy héttel ezelőtt feltöltött mese ebben a pillanatban is elérhető, jelenleg 240 ezer megtekintésnél jár.

Az ügyet egyébként hétvégén a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene áldozatvédő alapítvány hozta fel, azt írták: "a tartalom minden, amit ma rasszista előítéletként ismerünk, de van benne bőven más probléma is, hiszen sértő az ábrázolás az örökbefogadó családokkal, de akár a hajléktalan emberekkel szemben is".

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.