Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár ez az év sokkal nehezebbnek bizonyult, mint az eddigiek, szerencsére jócskán akadtak olyan hírek, ahol a kedvesség, a cukiság volt a központban. Most összegyűjtöttük őket.
Rögtön az év elején írtunk az iskolai kuponosztásról, ami egy kedves kezdeményes, reméljük jövőre is lesz ilyen. Szintén januárban bukkantunk egy vicces beírásra egy régi iskolai ellenőrzőben, ami azért született, mert az iskola két tanulója lóversenyt szervezett.
Az év elején történt az is, amikor budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában a tanárok is tánccal lepték meg a közönséget. Egy különleges iskolai évkönyvről is beszámoltunk, amiben a fiatal Leonardo DiCaprio szerepelt. Amerikában történt az az eset, mikor az egy édesanya elindult 2 gyerekével az iskolába, azonban amikor megérkezett észrevette, hogy üres az autó hátsó ülése.
A koronavírus alatt Waldo, a csíkos ruhás, szemüveges fiú is arra hívta fel a figyelmet, hogy inkább mindenki maradjon otthon, Amerikában pedig egy fiatal tanárnő nagyon kedves módszert talált ki arra, hogy tudassa diákjaival, hiányoznak neki. Közben mi is csatlakoztunk a #taps a tanároknak is köszönetnyilvánításhoz.
A digitális oktatás kezdetén osztályfőnöki dicséretben részesítette a szülőket egy tanárnő és számtalan mém is született a távoktatás hatására. A 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium diákjai videóban mondtak köszönetet tanáraiknak, míg egy másik iskola ablakára a "Hiányoztok!" felirat került fel a diákoknak. A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola is csatlakozott a piros szív kezdeményezéshez.
Márciusban találkozhattunk először a vasalódeszkás tanárral, aki videójában azt mutatta be, hogy milyen alternatív megoldások vannak az otthoni sportolásra. Ennek hatására a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanára egy vasalódeszkáról osztotta ki a bizonyítványokat az évzárón. Egy óvónő videóját is sokan osztották meg, aki hasonló módon tartott online foglalkozásokat.
A siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskola diákjai megható videóban köszönték meg az egészségügyben dolgozók munkáját, és közben egyre több iskola ablakában lehetett látni kedves üzeneteket, melyeknek a száma hétről hétre nőtt. A pécsi Belvárosi Általános Iskola tanárai egy kedves videóüzenetet készítettek a diákoknak. A budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium diákjai is különlegesen vettek búcsút az iskolától és tanáraiktól, és megható kisfilmmel búcsúztatta diákjait egy győri középiskola is. Egy amerikai kisfiút csúfoltak a neve miatt, ezért egy Corona márkájú mechanikus írógépet küldött neki ajándékba Tom Hanks.
Ebben az évben beszámoltunk két olyan diákról is, akik már nyugdíjas éveikben szerezték meg diplomájukat vagy érettségiztek. 67 évesen tett emelt szintű érettségit a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, és 96 évesen szerzett diplomát egy szicíliai férfi. Júniusban a vácdukai Benedek Elek Általános Iskolában Győrfi Pál is felkerült a tablóra a végzősök mellé, egy nagyon megható beszéddel búcsúzott a Pannonhalmi Bencés Gimnázium egyik diákja, és egy fővárosi iskola hetedikesei az egyik diák családjának kertjében tartották bizonyítványosztójukat. Ősszel az AKG diákjai egy ódával készültek a tanáraiknak, és hatalmas sikert arattak. A Pesthidegkúti Waldorf Iskola igazgatója pedig egy szívmelengető levelet írt a diákoknak, tanároknak és szülőknek.
Összeszedtük a távoktatás gyöngyszemeit is, amiken igazán jókat lehet nevetni és egy 30 éve "ellopott" könyv is visszakerült a könyvtárba. Novemberben pedig szuperintelligens kutyák lepték el az ELTE egyik tanszékét, erről itt olvashattok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).