„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
Hogyan néztek ki a nagy egyetemek régen? Mi történt az épületekkel az elmúlt évtizedekben? Cikksorozatunkban utánajárunk, hogyan jöttek létre és változtak azok az épületek, amelyekben ma is egyetemi órák zajlanak. A 20. század elejétől, közepétől mutatunk Fortepan-fotókat a magyarországi egyetemekről: ez a Semmelweis Egyetem története.
Mária Terézia 1769-ben orvosi karral egészítette ki a Nagyszombati Egyetemet, az intézmény aztán később Budára, majd Pestre költözött - ez volt a mai Semmelweis Egyetem kezdete. A Fortepanon legkorábbi fotó 1877-1880 körül készülhetett az orvoskar akkori sebészeti klinikájáról, amely ma a bőrgyógyászati klinika épülete.

A 19-20. század között tartó komoly építkezéseknek köszönhetően az akkoriban még külterületnek számító Üllői út lett az orvoskar központja, ide helyezték a klinikákat, a füvészkertet és az igazgatóságot, derül ki az egyetem részletes történetéből. A kar része volt az akkori Budapesti Tudományegyetemnek, amely 1921. április 14-én felvette Pázmány Péter nevét, amelyet egészen 1950-ig viselt is. A szálak egyébként itt összeérnek többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetével is, hiszen ezek az intézmények együtt alakultak ki a nagy Budapesti Tudományegyetemből. A következő fotón a Pázmány Péter Tudományegyetem egyik épülete szerepel, amely ma a Semmelweis Egyetem szintén Üllői úti része.

1895-ben már rendelet tette lehetővé a nők számára a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi képzést és gyakorlatot - olvasható az egyetem honlapján, hozzátéve: az első Pesten végzett magyar orvosnőt Steinberger Saroltát 1900. november 3-án avatták fel.


A háború okozta pusztítások az egyetemet is megviselték: a felszerelések jelentős része tönkrement, valamint az épületkárok nagyok voltak, csakúgy mint az 56-os forradalom idején. A háború nyomai szinte még el sem tűntek, mégis újabb épületkárok keletkeztek - ez jól látszik a következő fotón is.

Közben zajlott a tudományegyetemek orvoskarainak leválasztása és önálló szakegyetemekké alakítása. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orvostudományi Kara mint önálló Budapesti Orvostudományi Egyetem folytatta működését. Az intézmény 200. évfordulóján pedig felvette Semmelweis Ignác nevét, így lett Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) a neve.

A következő fotón egyetemi előadást tart Király Kálmán professzor, a fotó a hetvenes évekből származik.

Az egyetem azóta is több intézményi egyesítésen és különváláson ment át, jelenlegi nevén (Semmelweis Egyetem) 2000 óta szerepel.
Ha még több egyetem történetéről szeretnétek olvasni, itt megtehetitek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Szuper fotók a régi Debreceni Egyetemről: névváltozások és történetek
Hogyan néztek ki a nagy egyetemek régen? Mi történt az épületekkel az elmúlt évtizedekben? Cikksorozatunkban utánajárunk, hogyan jöttek létre és változtak azok az épületek, amelyekben ma is egyetemi órák zajlanak. A 20. század elejétől, közepétől mutatunk Fortepan-fotókat a magyarországi egyetemekről: ez a Debreceni Egyetem története.
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint a nyáron lejárt 467 iskolaigazgatói pályázatból 351 esetben született 5 éves vezetői megbízás. Azokon a helyeken, ahol ideiglenes megoldásra volt szükség, október 1-től új pályázatokat írnak ki a tankerületek.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb akciót indít a Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A kormány már jelezte, hogy jön a bérrendezés, annak mértékéről és időpontjáról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.