20 ezer diák vett részt az első héten az állami diákmunkaprogramban

A kormány diákmunkaprogramja révén 20 ezer tanuló dolgozott a nyári szezon első hetében - közölte Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

  • MTI

Hozzátette: ez óriási előrelépés, mivel tavaly egész nyáron 29 ezer diák dolgozott a diákmunkaprogram révén. 

Mint elmondta, a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka program az ország egész területét lefedi, ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgoznak a legtöbben a program révén. A diákok legnagyobb része területi önkormányzatokkal kötött szerződést, tíz százalékuk pedig a versenyszférában dolgozik - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a Pénzügyminisztérium a program támogatására idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít.

A helyettes államtitkár részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában a diákok 8 órát dolgozhatnak, de ebben az esetben is az állam csak 6 órás foglalkoztatást áll, napi 2 órának a munkadíját pedig a munkáltatónak kell biztosítania.

Marczinkó Zoltán úgy vélte, hogy a programnak kettős hatása van, egyrészt jelentősen enyhíti a munkaerőhiányt a nyári, szezonális munkák terén, másrészt hozzájárul a munkahelyi szocializáció mielőbbi elsajátításához.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.