Mérnök, orvos, szakápoló, fizikai munkás: sok munkavállalóra lenne szükség

A munkaerőhiány a versenyszférában a mérnöki tevékenységnél, az ipari ágazaton belül a fizikai munkát igénylő állásokban, a közszférában pedig az orvos, a szakápoló és a közegészségügyi szakértői pozícióban jelentkezik leginkább - derül ki a Szent István Egyetem kutatásából, amelyet a BDO Magyarország támogatott.

  • MTI

Közel 200 vállalat és intézmény bevonásával tavaly év végén lefolytatott felmérésben a megkérdezettek köre lefedte az ipar, a kereskedelem, a pénzügyi szektor, az informatika, a szolgáltatás és a közigazgatás területét. A válaszadó cégek között legnagyobb részt, 22,9 százalékot az 1000 embernél többet foglalkoztató cégek képviseltek. A felmérésben megkérdezett vállalatok 23,9 százalékának az éves árbevétele 1 és 10 milliárd forint között, 19,5 százalékának 10 és 100 milliárd forint között mozog. 

A válaszadó szervezeteknek 50 százaléka jelzett vissza 10 százaléknál alacsonyabb fluktuációs arányt, 10 és 20 százalék közötti érték jellemző a megkérdezettek 20 százalékára. A vállalatok 14 százaléka ugyanakkor 20 és 40 százalék közötti fluktuációs arányról számolt be. 

Több ezren jelentkeztek ezekre az alapképzésekre: a műszaki képzések top 10-es listája

Évről évre a legnépszerűbb alapszakok között vannak a műszaki képzések is. Nézzük, idén hányan jelentkeztek gépészmérnöki, villamosmérnöki vagy járműmérnöki szakra. Itt találjátok az összes és az első helyes jelentkezők számát.

A munkaerőhiány kialakulását minden munkakörben több tényező befolyásolja, de eltérő mértékben - mutatnak rá az elemzésben. Az átlagbérek folyamatos és gyors emelkedése ellenére a legtöbb nehezen betölthető munkakörben fontos tényező a kínált munkabér alacsony szintje. Ugyanakkor a fizikai dolgozóknál a külföldi kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát. A versenyszférában a konkurens cégek, míg a közszférában a versenyszféra elszívó hatását említették a legtöbben. 

A kutatásban részt vevő szervezetek 50 százaléka teljesítményértékelési és prémium rendszereket működtet, 47 százalékuk nagy hangsúlyt helyez a munkakörülmények javítására, és szintén 47 százalékuk alkalmaz rugalmas munkaidőt a munkatársak hosszú távú megtartása érdekében. 

 A válaszadók szerint a kormány a leghatékonyabban a bértámogatási rendszer kiterjesztésével, az adózási és járulékrendszer átalakításával, valamint különféle lakhatási támogatások (építés, munkásszállás, albérlet) alkalmazásával léphetne fel a munkaerőhiány ellen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu