Külföldi nyelvtanfolyamok: 140 ezer diák jelentkezhet külföldi nyelvi kurzusokra

Az intézményeknek 30 nap, az egyéni pályázóknak 60 nap áll rendelkezésükre arra, hogy jelentkezzenek a kormányzat által meghirdetett, ingyenes külföldi nyelvi kurzusokra - közölte az M1 hétfői műsorában a programért felelős miniszteri biztos.

  • Eduline/MTI

"A diákokat intenzív nyelvtanulás várja, délelőttönként nyelvi kurzusok, délután, valamint hétvégén pedig kulturális és sportprogramokat szerveznek a nyelviskolák, melyeken az idegen nyelveket a diákok használni tudják. A programban 140 000 középiskolás jogosult részt venni idén" - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma múltheti közleményben.

Bartos Mónika hangsúlyozta: a 9-10. évfolyamos diákok által igénybe vehető programban fejenként 2000 eurót használhatnak fel a fiatalok; ez a kurzus és az utazás költségein túl tartalmazza a biztosítás díját, illetve a költőpénzt is.

A legutóbbi adatok szerint a kiutazók 318 akkreditált külföldi nyelviskolában vehetnek részt kétszer kéthetes angol, francia és német nyelvtanfolyamokon - tette hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztos.

Ingyenes kéthetes külföldi nyelvtanulás: megnyílt a pályázati felület

Indul a külföldi nyelvtanulási program jelentkezése. Február 28-tól adhatjátok be online pályázatotokat, ha részt szeretnétek venni a programban.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.