szerző:
Eduline

Óvodai és bölcsődei dolgozóknak kínálnak majd szolgálati lakásokat a falvakban – többek között ez a Magyar falu program egyik tervezett intézkedése.

Képünk illusztráció
©

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden közölte: ma Magyarország 3155 települése közül 2887 ötezer fő alatti. Ez azt jelenti, hogy a települések 90 százaléka ötezer lakosúnál kisebb falu vagy kisváros, és ezekben él a magyar lakosság csaknem egyharmada.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közszolgáltatások fejlesztéseit sorolva elmondta: óvodák felújítására és bővítésére ötmilliárd, bölcsődei fejlesztésekre tízmilliárd, óvodai sporteszköz-beszerzésre és udvarfejlesztésre szintén ötmilliárd forint áll rendelkezésre.

Ahol arra szükség van, óvodai, bölcsődei, önkormányzati pénzügyes, jegyző és körzeti megbízottak számára kínálnak szolgálatilakás-lehetőséget a falvakban - tette hozzá.

Komoly hiány van óvodapedagógusokból

Ahogy arról júliusban beszámoltunk, nagyon komoly hiány van óvodapedagógusokból. Egyre jobban öregszik a szakma, 55 év körül lehet az óvodapedagógusok átlagéletkora - mondta korábban az Eduline-nak Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodapedagógiai tagozatának elnöke, hozzátéve: míg néhány évvel ezelőtt főként a kistelepüléseken volt nagy a szakemberhiány, ma már a nagyobb városokban is egyre nehezebb betölteni az üres álláshelyeket.

Több település már eddig is plusz juttatásokkal próbált pedagógusokat vonzani a helyi intézményekbe. A 2500 lelkes Vas megyei településen, Jánosházán nyáron például szolgálati lakást vagy lakhatási támogatást kínáltak a jelentkezőknek, de a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prügyön és a Heves megyei Petőfibányán is biztosítottak lakást azoknak a pedagógusoknak, akik szeptemberben munkába álltak a helyi óvodában.

Aggasztó a pedagógushiány az óvodákban: van, ahová majdnemdiplomásokat is felvennének

Nemcsak tanárokból, óvodapedagógusokból is egyre nagyobb a hiány, jelenleg több mint 760 óvónőt keresnek az óvodák. Ma már Budapesten is egyre nehezebb betölteni az üres álláshelyeket: a kisebb településeken lakhatási támogatást vagy szolgálati lakást kínálnak a jelentkezőknek, míg például Ferencváros 45 ezer forintos plusz juttatással próbálja a kerületbe csábítani az óvodapedagógusokat.