szerző:
Eduline

Még a héten nevelőtestületi értekezlet összehívását kezdeményezi a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ)...

Összeírja a PDSZ, mivel hány órát töltenek a tanárok

Még a héten nevelőtestületi értekezlet összehívását kezdeményezi a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője és országos választmányi tagja, Nagy Erzsébet - áll a PDSZ Pécs honlapján közzétett felhívásban, amelyben azt kérik a tanároktól: küldjék el a munkaterhelésükkel kapcsolatos adatokat. A találkozón a beérkezett adatokat összesítenék, vagyis azt, hogy "mennyit is kell dolgoznunk az állítólagosan emelt illetményünkért". "Utána pedig a PDSZ-ben, választmányi keretben folytatjuk, de addig is várjuk visszajelzéseteket" -  írja az ügyvivő.

Nagy Erzsébet szerint a dokumentációra azért van szükség, hogy kiderüljön: "jelentős túlmunkát" végeznek. A PDSZ újra gondolkodik a sztrájkon: Mendrey László elnök pénteki sajtótájékoztatójáról itt olvashattok.

Szeptember 1-jétől vezették be az új pedagógus-életpályamodellt: a tanárok kötött munkaideje 22-ről 32 órára nőtt (ebből 22-26 órát kell neveléssel-oktatással tölteni), alapbérük pedig átlagosan 34 százalékkal emelkedik. A túlóra- és helyettesítési díj, illetve néhány pótlék megszüntetése miatt azonban akár nettó 30 ezer forinttal is csökkenhet egyes pedagógusok fizetése. Részletes összefoglalónkat itt találjátok.

A felhívás szerint "lassan körvonalazódik, hogy az új munkaidő-szervezés alatt voltaképpen mit is kell érteni. Szinte mindannyiunknak emelték a tanítandó óraszámát, ezzel megnövekedett az ehhez kapcsolódó felkészülés, adminisztráció, ügyintézés, szülőkkel, tanulókkal való egyéni kapcsolattartás időtartama is, ugyanakkor egyéb terheink nem, hogy nem csökkentek, hanem tovább növekedtek (pl. gyermek- és ifjúságvédelmi, szabadidő-szervezési feladatok, a délután négy óráig biztosítandó tanulói programokban való részvétel, felügyelet, ki nem fizetett eseti helyettesítés, stb.)" - írja az ügyvivő.