Meggondolták magukat? Feljebb emelhetik a tankötelezettség korhatárát

Ismét feljebb emelhetik a tankötelezettség korábban 16 évre leszállított korhatárát - írta keddi számában a Magyar Nemzet a szakképzési stratégiára hivatkozva.

  • MTI
MTI / Rosta Tibor

A lap közölte: a kormány által elfogadott koncepció azzal összefüggésben veti fel a 2012 őszétől hatályos passzus módosításának szükségességét, hogy a szakképzésben hosszabbá válik a képzési idő, miközben a lemorzsolódás ebben az iskolatípusban már most 30 százalékos. A tankötelezettségi korhatárról szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

A lap szerint a stratégiában szó van arról is, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól szeptemberben a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerülő mintegy 400 iskola gazdasági önállóságát növelni kell, így várhatóan csökkennek az érintett iskolák adminisztrációs terhei, gyorsulnak a beszerzéseik, s több pénzügyi kérdésben dönthetnek majd helyi szinten.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedd délelőtt azt közölte az eduline-nal: a szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.