Zseniális oldal, amely minden diák álma: magától megoldja a matekpéldákat
Sőt, nemcsak megoldja, hanem lépésről lépésre le is vezeti - nagy segítség érettségire, vizsgára készülőknek.
A hét hírei: a központi ponthatároktól a tanári fizetésekig
Nehezebb lesz bekerülni 25 népszerű képzésre 2015-ben: az eddigi 16 helyett ugyanis ezeken is központi ponthatárt húztak. Mégsem emelkedik januártól a tanárok fizetése, mivel felülírták azt a szabályt, amely a béreket a minimálbér változásához kötötte. Összegyűjtöttük a tudnivalókat az új duális képzésekről, és megnéztük azt is, hogyan élhetitek túl a vizsgaidőszakot. A hét hírei és cikkei.
Középiskolai felvételi: meddig kell jelentkezni a kiválasztott iskolákba?
Meddig kell leadni a jelentkezési lapokat a középiskolai felvételin? Mikor tartják a szóbeliket, és mikor derül ki, hogy felvettek-e? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
133 diákot mészároltak le egy merényletben
A pesavari iskola ellen néhány nappal ezelőtt elkövetett tálib merénylet alapjaiban változtatja meg a terrorizmus elleni küzdelmet Pakisztánban - közölte pénteken Szártádzs Aziz külügyminiszter, a dél-ázsiai ország szeptember 11-éjének nevezve a 133 diák halálát követelő tömegmészárlást.
Itt van az összes adat: ennyit keresnek januártól a pedagógusok
Mennyit keresnek januártól a különböző kategóriába sorolt pedagógusok? Itt találjátok az összes adatot - magyarázatokkal együtt.
Hátborzongató történet: egy internetes alak miatt támadták meg osztálytársukat?
Bíróság elé kell állnia annak a most 13 éves diáknak, aki egy másik lánnyal együtt tizenkilenc késszúrással próbálta megölni osztálytársát. Elmondásuk szerint Slender Man, egy internetes karakter megbízásából cselekedtek - írja a Buzzfeed.
Kellemetlen meglepetés érheti a családokat: több tízezer forintot is bukhatnak
Kötelező óvodába járáshoz köti a kormány a családi pótlék folyósítását 2016. január 1-jétől.
Rekordhosszúságú tanítási szünet jön: tizenhat napig nem kell iskolába menni
Megkezdődött a tizenhat napos téli szünet: a rekordhosszúságú szünet január 5-ig tart.
Itt vannak az adatok: ennyit keresnek az idősebb pedagógusok 2015-től
Mennyit keresnek 2015 első felében azok a pedagógusok, akik a 2014-es minősítésen megfeleltek, ezért a mesterpedagógusi kategóriába léphetnek? Itt találjátok az adatokat.
Drasztikus csökkenés: egyre kevesebben tanulnak szakiskolában
Az általános iskolai nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulók száma ezerrel, a pedagógusoké ezernyolcszázzal emelkedett az előző tanévhez képest; az általános iskolákban jelenleg kevesebb mint tíz diák jut egy tanárra - egyebek mellett ez derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Köznevelés-irányítási Főosztályának a kormány honlapján csütörtökön közzétett gyorsjelentéséből.
Zseniális műveltségi teszt estére: erre az 50 kérdésre garantáltan nem tudtok válaszolni
Mire utal Andalúzia neve, melyik popsztár birtokát nevezték Neverlandnek, és mit jelent magyarul El Salvador neve?
Hallgat az államtitkár: száz napja nem válaszol a tanárok levelére
Száz nappal ezelőtt küldött levelet Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárnak a Magyartanárok Egyesülete (ME) és a Történelemtanárok Egylete (TTE). Azt kérték, hogy kezdjenek szakmai párbeszéet az új, állami tankönyvekről. Az államtitkár azóta sem válaszolt nekik - írja a Népszabadság.
Hepatitis-fertőzött diákot találtak egy Waldorf-iskolában
Hepatitis A vírussal fertőződött meg egy negyedik osztályos tanuló a pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskolában.
Itt vannak az adatok: ennyi pénzt buknak a tanárok februártól a kormány miatt
Az eduline becslései szerint februártól havi 3-6 ezer forintos emelést buknak a pedagógusok azzal, hogy a parlament rábólintott a 2015-ös költségvetésre, és ezzel együtt elválasztotta a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok bértábláját a mindenkori minimálbértől.
Kínos videó terjed a Facebookon: hatalmasat bakizott a tesitanár egy kvízműsorban
Az ausztrál Legyen Ön is milliomos legújabb adásában egy tesitanár, Whitney Beseler csúnyán elhibázta a bemelegítő kérdést. Ez a nap videója.
Tizennyolc jel, ami még mindig arról árulkodik, hogy tanárként dolgoztál
Hibák kényszeres javítása, kávéfüggőség, extra gyors ebéd és persze a büszkeség, amikor látod, mivé váltak a tanítványaid - a tanári múlt bizonyítékait a Buzzfeed gyűjtötte össze.
Századvég: az emberek 57 százaléka szerint jó ötlet az iskolai drogteszt
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a lakosság döntő része egyetért az önkéntes iskolai kábítószertesztek ötletével.
Megható levelet írt tanárának egy 9 éves kislány a tanárának
Különleges levelet kapott tanítványáról egy meleg pedagógus - írja a BuzzFeed.
Kik ebédelhetnek a menzákon ingyen 2016-tól?
A kormány feltett szándéka, hogy 2016-tól az óvodában és a bölcsődében is minden gyermek ingyenesen étkezzen, a szülőknek csak egy bizonyos jövedelmi határ felett kellene minimális térítési díjat fizetniük - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken szerdán.
Elmarad a pedagógusok februári béremelése: Czunyiné szerint nem lesz "érdemi csökkenés"
A pedagógus-életpálya és a hozzá kapcsolódó keresettöbblet fedezete egyaránt rendelkezésre áll a jövő évi költségvetésben, minden ellenkező ellenzéki felvetéssel szemben - mondta köznevelési államtitkár szerdán.