Minden óvodás és iskolás gyereknek kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban
Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban, miután a kormány szerdai ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó törvényjavaslatot - jelentette az ARD német közszolgálati televízió.
Érettségi botrány: megsemmisítették tizenöt diák sikeres vizsgáját
Tizenöt diák sikeres érettségi vizsgáját utólag megsemmisítette az érettségi vizsgabizottság.
Bár azt ígérték nekik, mégsem kaptak oklevelet a legjobb tanulók Zuglóban
Hoppon maradtak azok a budapesti diákok, akiknek a tanévzáróra jutalmat ígértek, ha ötöseik száma eléri a százat. Mivel túl sok diák teljesítette a feltételt, végül senki nem kapott évvégi jutalmat.
Egyre több a korai iskolaelhagyó: ez a hatodik legmagasabb arány az unió tagállamai között
Az Európai Unió országai között Magyarország már a hatodik helyen áll a korai iskolaelhagyók számának tekintetében – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég megjelent, Magyarország 2018 című kiadványából.
Törvénymódosítás: lehet, hogy a Waldorf-iskolák ugyanúgy működhetnek tovább?
A héten kiderül, hogy a köznevelési törvénymódosítás pontosan hogyan érinti a Waldorf-iskolákat.
Nem elég a hatalmas pedagógushiány - egyszerre 11 óvónő mondott fel Újpesten
Nem elég, hogy így is hatalmas hiány van belőlük.
Az oktatásért felelős államtitkár szerint nem csorbulnak a szülői jogok a köznevelési törvény módosításával
Egységes, átlátható rendszer kialakítása a célja a köznevelési törvény módosításának, a szülői jogok nem csorbulnak - mondta Bódis József oktatásért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.
Problémás lesz a tanévkezdés? Több iskolába már "bármilyen szakos" tanárokat keresnek
Még mindig óriási a tanárhiány, a következő 15 évben pedig 75 ezer oktató mehet nyugdíjba. A kormány szerint nincs ok pánikra – bár van iskola, ahova komplett tanári kart keresnek.
Magyar siker a Nemzetközi Fizikai Olimpián: a csapat minden tagja bronzérmet szerzett
Kiválóan szerepelt a magyar csapat a Nemzetközi Fizikai Olimpián.
Megszavazták a köznevelési törvény módosítását: mi változik ezután?
Múlt hét pénteken megszavazták a köznevelési törvény módosító javaslatát. A változás az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását is érinti. Összegyűjtöttük a változásokat.
Mikor kezdődik a 2019-es őszi szünet?
Szeptember 2-án kezdődik a 2019/2020-as tanév, az első tanítási szünet pedig október végén lesz.
Újabb szuper kezdeményezés: tanszerekkel jótékonykodhatnak az iskolások
Idén nyáron is tanszergyűjtésbe kezdett a Re-Formáló Egyesület: arra kérnek mindenkit, hogy ne dobják ki a jó állapotban levő, de megunt iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat és a megmaradt taneszközöket, hanem juttassák el ezeket a gyűjtőpontokra. A megunt iskolaszereket rászoruló diákoknak osztják ki.
Megható gesztus: néma csend a bizonyítványosztáson
Megható gesztussal búcsúztatták diáktársukat az egyik amerikai középiskola végzősei – az autizmussal élő fiú érzékeny a zajra, ezért amikor megkapta a bizonyítványát, diáktársai nem tapsoltak, hanem csendben felálltak a fiú tiszteletére.
A hét oktatási hírei: a köznevelési törvény módosításától a CEU-ig
Megszavazták a köznevelési törvény módosító csomagját, akkreditálták Ausztriában a CEU-t, újabb felsőoktatási rangsor jelent meg - ezek voltak a hét oktatási hírei.
Köznevelési törvény: Áder Jánoshoz fordulnak civil szervezetek
Áder Jánoshoz fordulnak civil szervezetek, miután az Országgyűlés elfogadta a köznevelési törvény módosítását. Arra kérik a köztársasági elnököt, hogy éljen az Alaptörvényben foglalt jogával, és a törvényt küldje vissza az Országgyűlésnek megfontolásra.
PSZ: a köznevelési törvény módosítása tovább csorbítja az iskolák szakmai autonómiáját
Az elfogadott módosítások tovább csorbítják az óvodák, iskolák szakmai autonómiáját, a szülők önrendelkezési jogát – így reagált a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a köznevelési törvény módosítására.
Megszavazták a köznevelési törvény módosítását: egyetlen ponton változtattak
Az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását érinti a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása, amelyet másfél hetes halasztás után pénteken fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.
Különleges programot kínál a gyerekeknek egy angliai bisztró
Az angliai Gloucestershire-ban található Cheltenham városában lengyel-magyar bisztró nyílik, ahol vasárnaponként a lengyel és a magyar kultúráról tanítják majd a gyerekeket – írja a hvg.hu.
Ma szavaznak a köznevelési törvény módosító csomagjáról
Ma szavaz az Országgyűlés a köznevelési törvény módosító csomagjáról.
Jó ötlet: önkéntes hallgatók vigyáznak az egyetemi dolgozók gyerekeire
Napközis tábort szerveznek a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen az ott dolgozók gyerekeinek – a 3 és 12 év közötti gyerekekkel önkéntes hallgatók foglalkoznak.