szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában a tantestület tiltakozik a nemrég kinevezett ukrán igazgató kezdeményezése ellen, hogy ukrán nyelvű osztályt indítsanak az iskolában.

Az iskola tanárainak egységes tiltakozása akadályozta meg, hogy ukrán nyelven is induljon oktatás egy kárpátaljai iskolában. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke szerint helyi konfliktus áll a probléma hátterében – számolt be az infostart.

Az intézmény frissen kinevezett igazgatója és helyettese Facebook-on jelentette be, hogy szeretnék, ha minél hamarabb elkezdődhetne az iskolában ukrán nyelven is az oktatás, amire egy új osztályt indítanának.

Bár az oktatás magyar nyelven tovább folytatódhat, azt írták, hogy -

„a városvezetés terve a magyar oktatás mielőbbi megszüntetése iskolánkban.”

Szintén Facebook posztban tették közzé, hogy a tanévnyitó sem a megszokott keretek között zajlott. Ugyanis megtiltották a himnuszt, a magyar zászló és a magyar nemzeti színek használatát, emellett pedig az igazgatói köszöntő is kizárólag ukránul hangzott el.

Ukrajnában a magyar iskolák 5-6. osztályban a tantárgyak 20 százalékát ukránul kell oktatni. Az új intézményvezető célja a 10. osztályt megkezdő diákok ukránul való oktatásának a 60 százaléka lenne az idei tanévben, ami végül mégsem valósult meg.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke szerint helyi konfliktus áll a háttérben, ami abból fakad, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tagjai nem voltak hajlandóak részt venni a polgármester által vezetett koalícióban. Ennek okán Orosz Ildikó szerint - „egyfajta politikai bosszúállás történik.”

Az iskola tanárai szerint a városvezetés mindent elkövet annak érdekében, hogy az intézményben felszámolják a magyar nyelvű oktatást. Ezt a nézetet alátámasztja az is, hogy se az új igazgató, se annak a helyettese sem beszél magyarul – és Popovics Béla, az intézmény oktatója hozzátette – és még iskolavezetői gyakorlattam sem rendelkeznek.