Agresszió az oktatási intézményekben: már az óvodában is ezt látják a gyerekek?

Az utóbbi napokban több megdöbbentő videó került elő, amin diákok megfenyegették vagy bántalmazták tanárukat. Kiderült, a tanulók agresszív viselkedés az ország számos iskolájában problémát okoz. De vajon mi az oka, hogy egyre fiatalabbaknál jelenik meg az erőszak?

  • Eduline

Korábban a tanári szakma magas státuszt jelentett, de "mára a pedagóguspálya felhígult, a társadalmi nyilvánosság pedig kiszélesedett".Tehát az emberek mindenhez hozzászólnak, bármiről kendőzetlenül elmondják a véleményüket, gondolom, a szülők otthon is ezt teszik, ami nem baj, csak a gyerekek még nem tudnak disztingválni, nem érzékelik, hogy a gyerekstátuszból fakadóan bizonyos tiszteletet kellene mutatniuk a felnőttekkel szemben - mondja Szabó-Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének vezetője, akit a boon.hu kérdezett a témával kapcsolatban.

A szakértő szerint az is közrejátszik a diákok viselkedésében, hogy egyre nehezebb őket motiválni. A diákokat nem érdekli a tananyag, folyamatosan telefonon keresik az élményeket, illetve az otthoni frusztrációkat is kivetítik az iskolában.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke arra is rávilágított, a társadalom elképesztően differenciálódott, a gyerekek pedig túl gyakran találkoznak agresszióval a médián és egyéb internetes csatornákon keresztül. Ennek köszönhetően az agresszív viselkedés egyre fiatalabb korosztályban jelenik meg, és már az óvodákban is vannak erőszakos gyerekek, akik nem tudnak együttműködni a pedagógusokkal és a gyerektársaikkal.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a kormány egy új intézkedéssel tervezi visszaszorítani az iskolai erőszakot: kamerával figyelnék meg a gyerekeket a tantermekben és a folyosókon. A teljes cikket itt olvashatjátok el a témában.

Újabb videó került elő, ahol diákok bántalmazzák tanárukat

Újabb tanárbántalmazásról került elő videó. Az eset most egy mezőtúri iskolában történt.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu