szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben fordul Emberi Erőforrások Minisztériumához a pedagógusok biztonságával kapcsolatban.

A hetekben az egész netet bejárta egy felvétel, amin az látszik, hogy a tanár és egyik diákja konfliktusába még két tanuló beszáll, majd meglökik a férfit, aki a falnak esik. Hiába próbálja rendre utasítani a gyerekeket, a vitának csak a kicsengetés vet véget. Az esetről megkérdeztük a a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vezető jogtanácsosát.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) most nyílt levélben fordul Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) a pedagógusok biztonságával kapcsolatban. Ahogy írják: "egyre gyakrabban kerülnek olyan szituációba kollégáink, amelynek kezeléséhez, sem ők, sem az oktatás jelenlegi rendszere nem rendelkezik kellő eszköztárral, s amelyek több esetben átlépik a pedagógiai megoldások kereteit."

Szerintük ilyen alkalmakkor a munkavállaló tehetetlenségénél, veszélyeztetettségénél csak a megalázottsága nagyobb, ezért pedig van olyan térség, ahová szokásosnál is nehezebb munkaerőt találni.

A PDSZ úgy látja, hogy a fenti probléma gyökerei nem csupán a közoktatás körében keresendők, mint ahogy a megoldások sem, éppen ezért kérjük, Önt mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét, hogy kihasználva hivatala összetettségét, a tárca tűzze napirendre a közfeladatot ellátó személyek biztonságának kérdését.

Ezen felül kérik, hogy a köznevelési államtitkárság külön foglalkozzon a pedagógusokat érő agresszió speciális körülményeivel, és készítsen cselekvési tervet, melynek elsődleges célja olyan feltételrendszer megteremtése legyen, amely alkalmas a konfliktusok kialakulásának megelőzésére. A PDSZ azt is fontosnak tartja, hogy ebbe vonják be az érintett érdekvédelmi és szakmai szervezeteket.

Mit tehet egy pedagógus az erőszakos diákjával szemben?

Mit tehet egy pedagógus, ha diákjai rátámadnak vagy erőszakoskodnak vele az órán? A szabályokról Dr. Selmeciné dr. Csordás Máriát, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vezető jogtanácsosát kérdeztük.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.