Iskolaérettségi vizsgálatok: a PDSZ szerint szükséges és fontos lépés lenne egy szakmai bizottság felállítása

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozik a pszichológusok nyílt leveléhez, és szakmai bizottság felállítását tanácsolják az iskolaérettségi vizsgálatokkal kapcsolatban.

  • Eduline

Ahogy arról már korábban mi is írtunk, nyílt levélben kérik a pszichológusok a kormányt, hogy adjanak bővebb információt a januártól életbelépő iskolaérettségi vizsgálatokkal kapcsolatban. Miszerint az óvodák helyett egy állami szerv dönthet a gyerekek iskolaérettségéről.

Januártól az iskolaérettségről egy eddig meg nem nevezett állami szerv fog dönteni, a szülők pedig minden év január 15-ig nyújthatnak be kérelmet, ha azt szeretnék, hogy az augusztus 31-ig hatodik életévét betöltő gyermekük még egy évig az óvodában maradhasson. A szabályozás először a 2020/21-es tanévben első osztályba lépőket érinti majd, a szervről és az eljárásról pedig az ígéretek szerint idén ősszel alkot rendeletet a kormány.

Most a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozik a pszichológusok által elindított kezdeményezéséhez, amelyben nyílt levélben fordultak Kásler Miklóshoz - írják közleményükben. Ezen felül a PDSZ úgy látja hogy ebben a kérdésben szükséges és fontos lépés lenne, hogy létrejöjjön egy óvodapedagógusokból, tanítókból, pszichológusokból álló szakmai bizottság, amely véleményt alkothat ebben a sokakat érintő ügyben.

Nyílt levélben kérik a pszichológusok, hogy legyen végre információ az új iskolaérettségi vizsgálatokról

"Amellett, hogy a majdani bizottság kiléte aktuálisan nem ismert, a mai napig nem tudjuk, hogy milyen tesztek/eljárások alapján kísérelik majd meg megállapítani azt, hogy a gyermek iskolaérett-e" - írják pszichológusok a kormánynak címzett nyílt levélben azzal kapcsolatban, hogy januártól az óvodák helyett egy állami szerv dönthet a gyerekek iskolaérettségéről.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.