Ezek a tanárok hiányoznak az iskolákból: miért választja ilyen kevés férfi ezt a pályát?

Az óvodákban az egy százalékot sem éri el a férfi pedagógusok aránya, míg az általános iskolákban dolgozó 78 ezer tanító és tanár közül mindössze minden hetedik férfi. A gimnáziumokban már jobb a nemi arány, ott a pedagógusok harminc százaléka férfi. De vajon miért baj, hogy a tanári szakma elnőiesedett?

  • Tóth Alexandra

Százhúsz férfi és 31 342 nő – ilyen a nemek aránya a magyarországi óvodákban, vagyis a férfi pedagógusok aránya az egy százalékot sem éri el. A legfrissebb közoktatási statisztikai kiadványt kedden hozta nyilvánosságra az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kormányzati oldalon, ez a 2016/2017-es tanévről tartalmaz részletes adatokat.

A kiadványból kiderül: az általános iskolákban 77 600 pedagógus tanít, 67 ezer nő és tízezer férfi. A gimnáziumokban és a szakképzésben jobb a helyzet: a gimnáziumi tanárok harmada férfi, de a szakgimnáziumokban sem éri el a 40 százalékot az arányuk. Egyedül a szakközépiskolákban – vagyis a volt szakiskolákban – kiegyensúlyozott a nemek aránya, nagyjából 50-50 százalékban dolgoznak férfiak és nők.

Elnőiesedett a szakma: és ez miért baj?

„Ez az összes modern országban aktuális probléma. A lányok és fiúk egészséges fejlődéséhez mindkét nem hatásaira egyenlő arányban van szükség. Ha a gyermekeink - fiúk és lányok egyaránt - nem látnak gyermekkorukban férfi vagy női szerepmintákat, abból egyértelműen hátrányuk származik a nemek megértése, a kapcsolatépítés vagy konfliktusmegoldás területén. Azt látjuk, hogy a fiúk csökkenő iskolai teljesítménnyel reagálnak az elnőiesedett oktatásra. A Berlini Egyetem kutatása szerint a német iskolákban a férfi tanárok számának növekedésével nőtt a fiúk tanulmányi eredményessége is” – mondta korábban az Eduline-nak Léder László pszichológus.

Az Apa Akadémia alapítója úgy látja, a férfi tanárok hiánya elsősorban a fiúk viselkedésére van direkt hatással, de a lányok számára is hátrányt jelent, különösen apahiány esetén vagy például a pubertáskor idején. „Azt látjuk, ahol férfi tanárok is vannak, a fiúk könnyebben bevonhatók a tanórákon kívüli aktivitásba, könnyebben vesznek részt különböző társas programokban, illetve jobbak az iskolai eredményeik” - magyarázta.

Hozzátette azt is, a férfi és a női tanárok együttes jelenléte segítséget jelent a diákoknak a nemek kapcsolatának megértéséhez is, hiszen „nevelőink és tanáraink mindig személyiségükön keresztül nevelnek és oktatnak, sőt a "tanár személye", személyes viselkedése, értékítélete a "rejtett tanmenet" alapját képezi”.

Eltűntek a férfiak az iskolákból: de miért baj, hogy elnőiesedett az oktatás?

"A férfi tanárok hiánya elsősorban a fiúk viselkedésére van direkt hatással, de a lányok számára is hátrányt jelent, különösen apahiány esetén vagy például a pubertáskor idején" - mondta az Eduline-nak Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója, aki szerint "vissza kell csempészni" az iskolákba a férfiakat.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.