Ököllel verte fejbe diákját egy pécsi tanár

Elbocsátottak egy 58 éves rajztanárt a pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központból (ANK), mert megütötte egyik tanítványát.

  • Eduline

 

A pécsi ANK épületei: kirúgták a verekedős tanárt

A középiskola igazgatója azonnal fegyelmi eljárást indított. A harminc éve rajztanárként dolgozó férfi először egy pofont adott a húszéves diáknak, rálépett a lábára, majd ököllel is megütötte. A pedagógus azt állítja, a fiú szemtelenkedett, felfeküdt a padra, a médiaórán pedig önkényesen kikapcsolta a televíziót és a dvd-lejátszót – írja a bama.hu. A tanár úgy nyilatkozott, hirtelen felindulásból cselekedett, a tanuló – akinek édesapja szintén pedagógus, az intézményben tanít – ugyanis megsértette őt.

Turi Katalin, a pécsi ANK igazgatója a hírportálnak nem akart nyilatkozni az esetről, amelyet napokig titokban tartottak. A Dunántúli Napló az egyik internetes közösségi portálon, a tanárt kedvelő diákok által indított csoport egyik tagjától értesült a verekedésről. A tanár-diák verekedések számáról és az iskolai erőszak hátterében húzódó problémákról bővebben itt olvashatsz.eduline

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.