Már gyerekkorodban bizonyos voltál benne, hogy énekesnő leszel?
Gyanús volt a dolog. Somogyban éltünk, ahol születtem és 4-5 éves korom táján, ha az apukámat hívták telefonon, aki egy nagyvállalat igazgatója volt, a beszélgetés után gyakran kértek engem, hogy énekeljek valamit a telefonba. A “Kicsit szomorkás a hangulatom máma” című táncdal volt akkor a sláger, amit nekem minden alkalommal el kellet dalolnom. Így indult. Utána jött a zenei általános iskola. Ekkor költöztünk fel Pestre - 7 éves voltam. Anyukám úgy gondolta: itt van a legtöbb lehetőség, hogy tanuljak. Utána egyértelmű volt, hogy gimi, konzervatórium és Zeneművészeti Főiskola. Valahogy ez nem volt kérdés. Tehát a kérdésre a válasz: igen.

Milyen diák voltál?
Nagyszájú. Hatodikig tiszta kitűnő voltam, onnantól kezdve viszont nem foglalkoztam a tanulással, mert rájöttem, hogy semmi haszna nincs annak, hogy olyan dolgokat tanuljak fizikából, meg kémiából, amit sosem fogok használni az életben. Egyetlen haszna volt annak az oktatási rendszernek, az, hogy megtanultunk tanulni, rendszerezni, és keresni, hogy mit hol találunk meg. A sok éves fizikatanulásból egyedül a csigasorra emlékszem, kémiából pedig semmire. Haszontalannak tartottam bemagolni az anyagot. Ettől függetlenül jó diák voltam, mert azért mindig mindent tudtam, jó fejem volt, és sok minden megragadt. Viszont nagy volt a szám, és mindig ellenzéki és ordibálós voltam, és mindig mindenkinek igyekeztem képviselni az érdekeit. Olyan voltam, mint egy egyszemélyes szakszervezet.

Milyen volt a viszonyod a tanáraiddal?
Imádtak. A magyar tanár a legolvasottabb diáknak tartott, igaz is, hogy iszonyatosan sokat olvastam, de az anyagot soha nem tudtam, így hamar begyűjtöttem jó pár karót.

Jártál különórákra?
Másodikos általános iskolás koromban, nem sokkal azután, hogy felköltöztünk Pestre, feltérképeztem a terepet, hogy milyen zenetanulási lehetőségek vannak, és kértem az anyukámékat, hogy vegyenek nekem egy zongorát. Eléggé öntudatosan álltam neki az okulásnak, és nem a szülői erőszaknak köszönhetően tanultam a zenét. Ezen kívül kosárlabdáztam, egészen a gimnázium végéig.

Szerinted hasznos, ha egy gyerek a tanítás után különórákra jár?
Mindenféleképpen hasznos akkor, ha az iskola megengedő ezzel a dologgal kapcsolatosan. Meg kellene engedni a gyerekeknek, hogy ők válasszanak, hogy polarizálódjanak valamerre. Mostanra eljutottunk odáig, hogy senki nem akar és nem is képes tananyagot biflázni, hiszen azonnal kéznél van az internet, ha információra van szükségünk. Azt kellene inkább megtanítani, hogy mit, hol keressenek, ahelyett hogy felesleges dolgokat magoltatnak a diákokkal. Megengedőbbnek kéne lenni, aszerint, ha valaki humán beállítottságú, akkor letehessen egy-két olyan tantárgyat, amire nincs szüksége. Szerintem nagyobb szabadságot kellene adni a gyerekeknek ezen a téren, és akkor mindenféleképpen több és jobb lehetőség lenne arra, plusz képzéseken vegyenek részt. A szülők önmegvalósító intézkedéseit viszont gyűlölöm. Amikor anyuka nem lehetett kémikus, ezért a gyereknek csak azért is a fejébe vereti a periódusos rendszert. Ha rászorítja a csemetéjét, hogy megvalósítsa az ő álmait, azt undorítónak tartom.

Szerinted ma jobb, vagy rosszabb diáknak lenni, mint amikor te jártál suliba?
Egyrészről jobb, mert rettenetesen sok lehetőség van, és az ember bármit csinálhat, és nagy szabadság van. Másrészről rosszabb, mert a szabadság mellett nagy szabadosság is van, és nincs meg az a fajta rendezettség, az a fajta követelményrendszer, ami által rászorítják a gyerekeket arra, amit csinálniuk kell. Sok a lehetőség, de sokszor mégsem tudják rávenni a gyerekeket, hogy valamit kezdjenek magukkal. A politikai és mindennapi életből a folyamatos kilátástalanságot érzik a gyerekek, hisz a média is ezt sugallja, ezért gondolom nagyon nehéz ráhergelni magukat, hogy valamit nagyon akarjanak. De hát a gyerek, az gyerek, akikben genetikailag benne van a lelkesedés, ezért mindig jó lesz diáknak és fiatalnak lenni.

A te szakmádban mennyire fontos a folyamatos tanulás?
Az eredeti szakmám operaénekes. Szerintem minden szakmában fontos a folyamatos tanulás, de nem az a fajta tanulás, amikor az ember újabb és újabb információkhoz jut, hanem fontosabb a befogadókészség és a rugalmasság megtartása, annak érdekében, hogy ne ítéljük el az új dolgokat, amik a szakma területére érkeznek. Nem szabad mereven ragaszkodni a már megtanult dolgokhoz, hiszen csak így lehet továbblépni.