Milyen volt a gyerekkorod?

Nagyon szerető családban nőttünk fel a bátyámmal. A gyermekkori élményeim makulátlanok, nálunk nagyon bensőséges a viszony a családtagok között a mai napig. Fantasztikus szüleim vannak és az egész gyerekkorom nagyon szeretetteljes környezetben telt. Egyedül az iskolához nem kötődnek pozitív élményeim. Valahogy úgy alakult az életem, hogy sem az általános iskola, sem a gimnázium nem hozott egy olyan közösséget, ami meghatározó lett volna az életemben. Bár a legjobb és maradandó barátságaimat éppen innen szereztem, az általános iskolából egy barátnőm van, a gimnáziumból pedig kettő, de az összetartó osztályközösség kimaradt az életemből. A főiskola volt az első olyan oktatási intézmény, ahová szerettem járni.

Mi szerettél volna lenni gyermekkorodban?

Eleinte biztosan királylány vagy ilyesmi. Általános iskolában kezdett érdekelni a rajz és a képzőművészet, annál is inkább, mert az édesapám szobrászattal foglalkozik. A gimnáziumban emelt magyaros osztályba jártam, ott hajlottam a humán tantárgyak felé. Aztán amikor 15-16 éves koromban találkoztam a jazz zenével, onnantól teljesen egyértelmű volt, hogy a Jazz Tanszakra megyek, és énekelni fogok.

Tulajdonképpen milyen végzettséged van?

Tanári és előadóművészi diplomám van.

Milyen diák voltál? Szerettél tanulni?

Ez általában pont fordítva szokott lenni, nekem az általános ment a legkutyábbul. Ma már nagyon nagy divat, hogy ha valaki éppen betölti a hatodik évét és akkor menne iskolába, egy évet még otthon marad. Én „évnyertes” voltam, épp csak nyáron töltöttem be a 6. évemet és ősszel mentem iskolába, és valószínűleg emiatt nagyon nehezen küzdöttem fel magam. Később értem, mint a többiek, így számomra az általános iskola kínszenvedés volt tanulás szempontjából. Aztán a gimnáziumban teljesen átlagos 3-4-es tanuló voltam. A főiskola volt az, ami igazán érdekelt, ezért nyilván ott tudtam a legjobban teljesíteni.

Szerinted mennyire fontos a folyamatos tanulás?

Szerintem ez egyénfüggő. Én most újból egyetemre járok, 4. éve. Nekem ez azért volt fontos, mert tudom magamról azt, hogy ha nincs valamilyen rendszerbe korlátozva az életem bizonyos területeken, akkor hajlamos vagyok elfolyatni magam mellett olyan dolgokat, amelyek nagyon fontosak lennének. Például az olvasás az ember életének része kellene legyen, amire én nagyon sokszor nem vagyok képes, mert éppen nagyon fárasztó periódusa van az életemnek. Olyankor nagyon haragszom magamra, és próbálok azzal kompenzálni, hogy tudatosan szánok rá időt naponta. A tanulásnál is így van ez, van, aki olyan típus, hogy képes rá, hogy a tanulás része legyen az életének, ha nem is iskolai keretek között, akkor is műveli magát, van, aki meg nem tudja másként csinálni, csak rendszerben. Miután befejeztem a Jazz Tanszakot, jött egy pár év, ami csak a zenélésről szólt és nem volt semmi olyan szellemi tevékenység, ami lekötött volna. Egy idő után hiányérzetem támadt, ami nagyon zavart, ezért akartam újra tanulni, hogy műveljem magam és táguljon a szellemem. Szerintem az ember begyöpösödik, ha állandóan csak ugyanazzal az egy dologgal foglalkozik.

Most mit tanulsz?

Az ELTE Arab nyelvészet szakára járok. Éveket töltöttem el azzal, hogy kitaláljam, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Azt tudtam, hogy mindenképpen valami zenével kapcsolatos dolognak kell lennie, hiszen ez a fő csapásvonal az életemben és ehhez akartam társítani valamit. Azt is tudtam, hogy arra nem lenne energiám, hogy teljes pálfordulást hajtsak végre és olyasmibe kezdjek bele,ami teljesen hátat fordít a korábbi érdeklődésemnek. Végül az arab zenénél kötöttem ki, úgy gondoltam, hogy megpróbálom megismerni a hátterét, hogy hitelesebb legyen, ha bármikor is közelebb akarok kerülni ehhez a műfajhoz. Sajnos most ott tartok, hogy látom, hogy ha az ember ezt a szakot komolyan akarja venni, az teljes embert kíván, mint ahogy a zenénél is, ha az ember lemezt készít, akkor minden mást háttérbe kell szorítani. Most nehéz helyzetben vagyok az egyetemi tanulmányokat és a szakmai karrieremet illetően. Ez egy olyan szak, amit nem lehet ellinkesedni, illetve el lehet, de akkor semmi értelme az egésznek. Nagyon hiányzik már az egyetemi hangulat, meg a tanulás, de egyszerűen fizikailag lehetetlen megoldani az énekléssel párhuzamosan, így most egy átmeneti pauza van a tanulmányaimban.

Mit fogsz kezdeni majd ezzel a végzettségeddel?

A Jazz Tanszakos diplomámmal sem kezdek igazándiból semmit, mert ha nem végeztem volna el, ugyanígy énekelnék, és ebből élnék, tehát nem a papír miatt csináltam. A mostani egyetemet sem azért akarom végigcsinálni, hogy legyen még egy diplomám. Igen nagy a valószínűsége, hogy nem fogok olyan környezetben dolgozni, ahol azt fogják nézni, hogy hány diplomám van. A Jazz Tanszaknál sem az motivált, hogy mit kezdek majd a papírral. Nyilván, ha az ember például jogászként akar elhelyezkedni, ott ez kritérium, de az én életem más síkon mozog, tehát ilyen szempontból nem valószínű, hogy kezdek majd vele valamit. Azért csinálom, mert egyszerűen érdekel a dolog, és mert amibe belefogok, azt szeretem végig is csinálni.

Szerinted mikor ideális eldönteni, hogy milyen pályát válasszunk?

Szerintem nagyon szerencsés, aki tudja, hogy mit szeretne csinálni. Azt látom, hogy a legtöbb ember csak kallódik, mert fogalma sincs, hogy mit akar az életben. Vannak a sztárszakok, a jog, a közgáz, a magyar és az angol szak, ahol tumultus van, és nagyon sok orvos van, aki elvégzi az egyetemet, aztán soha életében egy szikét nem vesz a kezébe. A probléma az, hogy úgy végeznek el emberek szakokat, hogy utána semmi közük nincs hozzá, vagy utálják az egészet, csak azt gondolják, hogy a diploma majd fontos lesz a kereset vagy a boldogulás tekintetében. Ez azoknál biztosan így is van, akik nagyon ambiciózusak és valóban jogászok, közgazdászok és orvosok akarnak lenni, de nekem az a tapasztalatom, hogy sokan teljesen mással kezdenek foglalkozni, mint amit elvégeztek. Ez nem olyan dolog, hogy leülök, és jól kigondolom, hogy mi leszek. Én 16 évesen kitaláltam, hogy jazz-t szeretnék énekelni, mert valamiért ez egyértelmű volt. 25 éves koromtól jött egy üresjárat az életemben és 28 évesen jöttem rá, hogy az arab kultúrával szeretnék foglalkozni. Tehát eltelt 12 év, mire megérett bennem a gondolat, hogy jöhet valami új dolog, amiért mindent megteszek. Szerintem ez egy tőlünk független döntés, és a sors hozza, hogy valaki tudja, vagy nem tudja, hogy mi szeretne lenni. Sajnos ehhez mázli kell. Az más téma, ha valaki kitalálja magának, hogy mi az, amivel boldogulni tud, vagy mi az, ami a mindennapi életben való előrejutás szempontjából nyereséges. Ha így gondolkodtam volna, akkor én is biztosan valami olyan szakmát választottam volna, amivel pénz áll a házhoz, és amivel a XXI. században komfortosabban lehet élni. De sajnos vagy hál’ Istennek engem sosem ez érdekelt, hanem az, hogy én, mint individuum hol tudok kiteljesedni.