- Milyen iskolákba jártál?

A Fazekas Gimnáziumba jártam az általános után, aztán felvettek a Közgázra, ott 1992-ben végeztem, külgazdaság szakon.

- Milyen tantárgyak álltak közel hozzád? Melyekből voltál jó és melyek mentek kevésbé jól?

- Az általánosban durva eminens voltam, gyakorlatilag minden ment, a gimiben a fizika és a matek már sokkal erősebb volt, nem voltam színötös, de nagyobb gonddal itt sem küszködtem. Az angolóráról azzal küldtek ki tizenhat évesen, hogy te már tudsz angolul. Általában a humán tárgyak mentek könnyebben, az irodalmat mindig is szerettem, jól ment a történelem, az egyik felvételi tárgyam is az volt. A Közgázon aztán csúnyán odapörköltek a matekkal, a valószínűségszámítás és a klaszteranalízis szavak hallatán ma is izzadni kezdek.

- Voltak meghatározó tanáraid? Vannak olyan tanítások, életbölcsességek amelyekre visszaemlékszel?

- Utólag több tanáromra is nagy szeretettel emlékszem vissza, pedig a gimiben vérbeli okostojások voltunk, akikkel nehéz volt megtalálni a hangot. Babits Éva tanárnő például nem igazán értett a gyerekek nyelvén, de nagy küzdelmek árán meg tudta szerettetni az irodalmat mindenkivel. Olyan könyveket ajánlott, amelyek nagy hatást gyakoroltak rám is, de mindannyiunk életét befolyásolták. Énektanárnőnkről, egyben kórusvezetőnkről, Zakariás Anikóról őrzök még szép emlékeket, és „Tyótya Veráról”, aki különleges egyéniségének köszönhetően még ezt az általában mindenki által utált oroszt is meg tudta szerettetni velünk. Az egyetemi olasztanárommal, Németh Lajossal máig jóban vagyunk. Ő mindig arra törekedett, hogy ne csak hivatalos tanár-tanítvány viszony legyen közte és a hallgatók között. Fontos volt számára a személyes, nem ritkán baráti kapcsolat, mindannyian tudtuk, hol lakik, szívesen találkozott az egyetemen kívül is a tanítványaival. Élveztük, hogy a mi nyelvünkön tudott beszélni, hogy nem felejtette el azokat az időket, amikor még diák volt. Az egyetem alatt több koncertemre is eljött, de azóta is járt már több előadásomon. Nem tudom, hogyan csinálta, de a jó személyes viszony mellett megkövetelte tőlünk a tanulást, mi pedig elfogadtuk a szigorú számonkérést és keményen megdolgoztunk a jó jegyekért.

- Kik a példaképeid? Szerinted mennyire fontos, hogy legyen példaképe a fiataloknak?

- Klasszikus példaképem soha nem volt. Ha nagyon muszáj, mondjuk Gabriel Garcia Marquez vagy Peter Gabriel: szív, lélek, tapasztalat, nyugalom, mesterség. Egy példakép nem árt, de nem is feltétlenül szükséges annak, aki biztos a céljaiban.

- Mi a feladata a szülőknek a pályaválasztás során? Engedni a gyermeki vágyaknak vagy befolyásolni azokat, esetleg nyíltan irányítani?

- Itt még nem tartunk, nálunk még a nagyok is csak kisiskolások, nem tudom, hogyan fogom venni az akadályt. Azt hiszem, minden ember sajátos készültségi állapotban jön a világra. Lelki karaktere, hajlamai készek, a szülőktől függetlenek. Finoman lehet terelgetni egy gyereket, de lényegében senki sem a szüleié. Engem nem direkt eszközökkel, de mégis irányítottak a szüleim a pályaválasztás kapcsán: filmrendező vagy színész akartam lenni, édesanyámék pedig jogászt szerettek volna belőlem a családi tradíció nyomán, végül közös kompromisszum lett a Közgáz. Az egyetemet elvégeztem, de már másodévesen aláírtam az első lemezszerződésemet, és végigturnéztam az egyetemi éveket. Megküzdöttem az álmomért, és nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy jót akartak nekem: érdekelte őket a sorsom annyira, hogy megpróbáltak hatni rám. A színházi munkáim kapcsán arra is rádöbbenhettem, milyen kivételes szerencsében van részem, hogy szólista lehetek, és a magam munkamorálja szerint dolgozhatom.

- Volt lázadó korszakod? Mikor? Volt-e ennek valami közvetlen kiváltó oka?

- Kamaszkoromban is nagyon jóban voltam a szüleimmel, ezt talán nem is szabadna elmondanom. 14-15 éves lehettem, amikor először láttam Huszárik Zoltán Szindbád című filmjét. Ennek következtében a kamaszkori lázadásom az lett, hogy a nagyapám kabátjában és kalapjában jártam a Fazekas Gimnáziumba... Persze emellett énekeltem a kórusban, sportoltam, volt heavy metal zenekarom és sok más egyéb is, de az igazi rebellió részemről ez a nosztalgikus, elégikus, szindbádi világhoz való vonzódás lett. Azóta sem hagyott el, a mai napig Krúdy-rajongó vagyok.

- Tudatosan készültél a zenei pályára, sok tanulással, esetleg a mondanivaló volt előbb, aztán később jött a zenélés?

- Mondhatnám úgy is, hogy tudatosan nem készültem a zenei pályára. Ez bejött, nem is lettem zenész. Énekes és dalszerző vagyok, egy kamaszkori álomba ragadva élek.

- Mi a véleményed az oktatási átalakításokról? Szerinted min kellene változtatni?

- Például az állandó változtatások idiotikus gyakorlatán kellene változtatni. Korszerűtlen apuka vagyok, utálom a tanítókat-tanárokat gúzsba kötő, következetlen és kapkodó oktatási átalakításokat, és csodálom a mai nevelők nyugodtságát. Az állandóan tévé előtt ülő vagy a bevásárlóközpontok műanyag szökőkútjainak tövében lófráló tiniket nem lehet könnyű a tudás felé vezetni. A szülőkről már nem is beszélve. A liberális nevelési elvek hangzatosak, kár, hogy összeomlik tőlük a tradíció, és végső soron az élet is. Mi mindenesetre normális szülők igyekszünk lenni, nálunk egy férfi az apuka és egy nő az anyuka, konzervatív iskolába járatjuk a gyerekeinket, ahol a pedagógusnak esetleg tekintélye is van, anélkül, hogy ezért megbélyegeznék.

- Mit üzensz a mai fiataloknak?

A szüleitek talán nem is annyira okosak, mint képzelitek. De a szüleitek biztosan nem annyira hülyék, mint képzelitek! Olvassatok minden nap, valamint öltözködjünk rétegesen!