Nehéz helyesírási kvíz: földrajzi nevek -i képzővel
Az egyik legnehezebb témakör, a földrajzi nevek kapcsán tölthettek ki helyesírási kvízt. Lássuk, megbirkóztok-e velük.
Az egyik legnehezebb témakör, a földrajzi nevek kapcsán tölthettek ki helyesírási kvízt. Lássuk, megbirkóztok-e velük.
Bár közeledik a vizsgaidőszak vége, azért ez még sok egyetemista nem igazán érzi. Ki az, aki már végzett, és ki az, aki még szorgalmasan tanul, vagy éppen szenved?
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) bölcsészkara sajátjaként tekint egy hallgatótól örökölt macskára, akiről az egyetem diákjai és dolgozói gondoskodnak.
A minisztérium szegregáló intézménynek minősített egy egri iskolát, ezért öt éven belül felmenő rendszerben bezárnák azt.
Februárban kezditek az egyetemet vagy éppen már gólyák vagytok, de vannak kérdéseitek a tárgyfelvétellel, kreditekkel kapcsolatban? Fontos dologra hívjuk fel a figyelmet.
Az elmúlt két évben már több mint 65 ezer fiatal igényelte és kapta vissza a sikeres nyelvvizsgájának az árát, ami összesen kétmilliárd forintnyi összeget jelent.
Az egyiket tárgyalta és elfogadta a kormány, a másikat pedig az Emmi köznevelési államtitkársága készítette és köröztette különböző fórumokon - írja az Index.
Újra megírhatjátok a központi írásbelit, ha úgy érzitek, nem sikerült jól? Fontos kérdésre válaszolunk.
Nem kapták meg díjazásukat a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztését segítő pedagógusok a Szigetvári Tankerület több iskolájában - írja a Népszava.
Szombaton lesz az középiskolai felvételi első nagy állomása: jön a központi vizsga. Most arra a kérdésre válaszolunk, hogy milyen felmentéseket kaphatnak a sajátos nevelési igényű diákok az írásbelin.
A klasszikusnak mondható nappali munkarendű képzések mellett a levelező tagozatos szakok is sokakat vonzanak. Hogyan zajlik az oktatás ezen a képzésen és kinek érdemes választania? Utánajártunk.
Az idén életbe lépő új Országos Képzési Jegyzékben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, a korábbi 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 maradt. Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben lehet majd tanulni.
Önköltséges képzésen tanultok és a következő félévben könnyítenétek a kiadásaitokon? Akkor a Diákhitel2 éppen nektek szól. Itt találjátok az igényléssel kapcsolatos legfontosabb szabályokat.
Ti meg tudjátok mondani három-három név alapján a szerzőt és a címet? A következő kvízben híres magyar regényekből válogattunk ki néhány szereplőt.