szerző:
eduline/mti

Jelentősen megnőtt az érdeklődés a rezidensi helyek iránt, ezért átcsoportosítják az erre az évre meghirdetett szabad keretszámokat.

©

Az egészségügyi államtitkárság szerint a beérkezett szándéknyilatkozatok alapján elmondható, hogy míg a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetem régióiban szabad helyek maradtak, addig a Semmelweis Egyetem régiójában - főként Budapesten - túljelentkezés tapasztalható.

Az orvosképzést folytató egyetemek tájékoztatása szerint az idén várhatóan 835-en végeznek általános orvosi képzésben, és összesen 1167 hely áll rendelkezésre a szakorvosi programban, ezekből június végéig 297-et be is töltöttek.

Július 1-jétől átalakult a szakorvosképzés rendszere, ennek értelmében a rezidensek felmenő rendszerben nem egy-egy konkrét intézménnyel, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK) szerződnek, és illetményüket központi költségvetési forrásból fizetik ki.