szerző:
Eduline

Az egyetemi, főiskolai záróvizsgákat júniusban tartják. Milyen részekből áll össze a jegy, amit végül beírnak a diplomátokba és meddig mehettek záróvizsgázni az abszolutórium után?

©
A diplomában szereplő jegy a szakdolgozatra és a záróvizsgára kapott jegyből áll össze. A záróvizsgán egy bizottság előtt kell megvédenetek a diplomamunkátokat, majd a képzéstől függően írásbeli, szóbeli vagy akár gyakorlati vizsgán kell részt vennetek – a tételsort előre kiadják, azon címek közül kell majd húznotok.

Záróvizsgázni csak akkor mehettek, ha a tantervben előírt összes kreditet megszereztétek és megkaptátok az abszolutóriumot, azaz a végbizonyítványt. Ezután öt éven belül tehetitek le a záróvizsgát, két évig feltételek nélkül, utána a tanulmányi és a vizsgaszabályzatban meghatározott feltételek mellett.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!